A táncverseny - 7. fejezet

Este hét körül járhatott mire végeztek a srácok a próbával. A jelentkezéseket már beadták, a dal és a koreográfia is megvolt, már csak tökéletesíteni kellett. JiYong gondolta beugrik még egyet valami vacsoraféléért, így elbúcsúzott a többiektől és a bolt felé vette az irányt. A nagyobb boltok késő estig nyitva vannak, pénz meg volt nála, így nem látta akadályát.

Egy ideig kutatott a sok finomság között, míg végre megtalálta, amit szeretett volna. Amíg a boltban volt, két fiú haladt el az üzlet előtt. Luhanék osztálytársai voltak, Daniel Chae és Lee Donglim. Beszélgetve mentek hazafelé, amikor két fekete ruhás fiú jött velük szembe. Az egyiknek összeütközött a válla Donglimével, erre megragadta a fiút a kabátjánál fogva.

- Nézz hova mész! - utasította lenézően.

Elengedte a ruháját, majd meglökte a fiút.

- Inkább neked kéne figyelned - szólalt meg Daniel. - Te mentél neki és nem fordítva történt.

- Hagyd, Daniel - fogta meg barátja vállát Donglim. - Elnézést kérek. Menjünk!

Elindultak, ám az egyik srác megfogta Daniel vállát, megállásra bírva őt. - Hova olyan sebesen?

JiYong már alig várta, hogy megehesse a dobozos levest, amint kilépett az ajtón, már kezdte is kibontani, nem is érdekelte, hogy nincs megmelegítve. Ekkor jajgatásra és ütések hangjára lett figyelmes. A hang irányába nézett és két fiút látott a földön, akiket egy-egy másik fiú rugdosott éppen gyomorszájon. A halvány utcai lámpák fényénél is felismerte őket.

- Hé, szemetek! Vegyétek le róluk a mocskos kezetek!

Megfeledkezve az éhségéről és a levesről, elindult a fiúk felé. Egy- egy jobb egyenessel a földre terítette a két fekete ruhás srácot, majd felsegítette az osztálytársait.

- Minden rendben? Jól vagytok?

- JiYong!

Mikor JiYong látta, hogy a két fiú feláll, szólt az osztálytársainak. - Álljatok mögém!

A két fiú engedelmeskedett, JiYong pedig magabiztosan támadásba lendült. A verekedés jobban elhúzódott, mint amire számított. Párszor ő is nyelte a port, már fájt az egész mellkasa, a feje lüktetett, úgy érezte a válla sincs rendben. De nem adta fel. Már nem sok hiányzott, hogy véget vessen a küzdelemnek.

Daniel és Donglim csak nézték, ahogy kiáll értük, de segíteni nem mertek. Amikor úgy tűnt, JiYong már nem bírja tovább, odasiettek és adtak párat a két srácnak, de JiYong megállította őket. Ugyan nem tudta, miért kezdődött ez a balhé közöttük, de szerette volna megvédeni őket. Úgyis régóta fájt a foga egy jó kis verekedésért, most megkapta.

Akárhányszor azt hitte, vége van, és feladják a fiúk, azok felálltak, és mintha misem történt volna elindultak feléje.

Közben a boltos észrevette a verekedést és felhívta a rendőrséget. Amikor két rendőrautó szirénázva megérkezett, JiYong épp a két fekvő fiú előtt állt, és készült megragadni az egyiket, hogy egy ütéssel befejezze az egészet. Ám erre nem volt lehetősége, mert a derekánál fogva hátulról megragadták és lefogták.

A rendőrök a két fiút is talpra állították és mind a hármat beültették a rendőrautóba. JiYong ült az egyikben, a két bajkeverő meg a másikban. Miközben az autók elhajtottak, Daniel és Donglim aggódva néztek utánuk. Tudták, hogy az egész miattuk van, és hogy valamit tenniük kell.

A rendőrök az osztályfőnököt értesítették, őt tudták elérni legelőbb. Jung Hoon tanár úrnak elmesélte a rendőrkapitány a két fiú történetét.

- Állítólag a maga tanítványa volt az, aki kezdte a verekedést, a többiek pedig próbáltak védekezni, de bár ketten voltak, a fiú nagyon erősnek bizonyult, így esélyük sem volt.

- Ja, persze - sóhajtott JiYong, mint, aki nem hiszi el, hogy a rendőr a másikak pártját fogja.

Tovább is mondta volna, ám ekkor a tanár úr szólalt meg: - És maga elhiszi? Elhiszi, hogy egymaga leállt velük verekedni és jól helyben hagyja őket, miután elverte?

- Nem az számít, hányan vannak, hanem az erejük, az akaratuk és a haragjuk - felelte a rendőr. Talán egy tanárt akar tanítani?

- Kérem! - váltott hangszínt Jung Hoon. - Bármi is történt köztük, késő van és a tanítványomnak készülnie kell holnapra. Nagyon kérem, nézze el most neki ezt. Megígérem, mindent elkövetek, hogy ne forduljon el még egyszer.

Esedezve meghajolt a rendőrkapitány előtt, JiYong meg elképedve nézte. Kicsit kínosnak érezte, hogy egy tanárnak kell megvédenie, de úgy érezte itt már semmit sem tehet. Ha megszólal, az a baj, ha hallgat, az. Ha tesz valamit, hibázott, ha nem tesz semmit, úgy is.

Ekkor kiabálás hallatszott a folyosóról. - JiYong! JiYong!

Luhanék rohantak az irodába, kiabálva barátjuk nevét. Mindenki itt volt, még Daniel és Donglim is.

- Rendőr úr! - lépett elő Daniel. - Ha őszintén elmondom, mi történt, hinni fog nekem?

- Erre nincs szükség - állította le JiYong. Kinézte abból a kettőből, hogy ezek után bosszút állna Danieléken.

- Donglimmel épp hazafelé tartottunk, amikor csak úgy belénkkötöttek - kezdte a tiltás ellenére Daniel. - Elismerem, gyengék vagyunk, így nekünk esélyünk sem volt. Mikor már azt hittem, végem van, megjelent JiYong és minket védett. Hátraküldött minket és egymaga kiált értünk. Higgye el, ez az igazság.

- Így igaz - állt mellé Donglim.

A rendőr egy ideig tétlenkedett. Megvakargatta a tarkóját, majd döntésre jutott. - Rendben. Most az egyszer elengedek mindenkit, de nem forduljon elő még egyszer.

A két fiú, akik megtámadták Danieléket, felálltak és elindultak kifelé. Nem hagyhatták ki, hogy amikor elmennek Luhanék mellett, ne lökjék meg őket a vállukkal.

- Luhan, ők nem…? - szólt Hyunseung, aki pont barátja mögött állt.

Luhan a távozó fiúk után nézett. - De igen. A srácok a gyorsétteremből.

A következő pillanatban azt vette észre, hogy JiYong siet el mellettük. Utána kiáltottak, de nem reagált, így követték őt. Szerencsére nem jutott eszébe olyasmi, hogy most jól elveri azt a kettőt, főleg, hogy már rég köddé váltak. Kiment az ajtón, lement a lépcsőn és pár lépésnyire a kapitányság előtt megállt és felüvöltött az égre. Térdre rogyott, és újra felkiáltott.

Szerette volna minden dühét és felgyülemlett érzelmeit kiengedni. Elege volt az egészből. Abból, hogy bármit mondd, sosem hisznek neki. És hogy nem tudja megvédeni magát felnőttek nélkül.

Luhanék azt gondolták, másnap nem is fog iskolába jönni. Donglim és Daniel is bűnbánóan nézett az üres padra. A csengő megszólalt, és Jung Hoon belépett. Rögtön azután JiYong is. Elnézést kért a késésért, majd leült a helyére. Ugyanaz a hiperaktív srác volt, aki azelőtt. Fülig érő szájjal mosolygott és nem bírt megülni egy helyben egész délelőtt. Senki sem hozta fel a tegnapi témát, és igyekeztek nem gondolni rá. Egészen addig sikerült is, amíg az utolsó óra után hazaindultak.

Ahogy kiléptek az osztályból és elindultak végig a folyosón a kijárat felé, az igazgatót és Jung Hoon tanár urat vették észre.

- Úgy hallottam, az egyik diák tegnap este verekedésbe keveredett - kezdte az igazgató.

- Igen, uram, de… - mondta volna Jung Hoon, bár a férfi mellett nem igen jutott szóhoz.

- Ráadásul pont az egyik azok közül, akik a tehetségkutatóra jelentkeztek - folytatta a férfi, fel sem véve a tanár szavait. - Remélem, tudják, hogy az ilyenért kizárhatják őket a versenyből? Ma reggel telefonált a bizottság, hogy hallottak az esetről, és nem szeretnék, ha ilyenek vennének részt. Személy szerint teljesen egyet értek, így a BlackStart azonnali hatállyal diszkvalifikálják.

- Kérem, uram, ne tegye ezt - Jung Hoon a vízszintesig meghajolva könyörgött a tanítványa nevében. - Kérem, most az egyszer nézze el neki. Esküszöm a hét szentségre, többet nem fordul elő ilyesmi.

- Nem tűrök ellenkezést.

A fiúk megtorpanva, dermedten álltak a folyosón és nézték, ahogy az osztályfőnökük térdre ereszkedik és leborulva könyörög a felettesének. Minden diák, aki elment mellettük, furcsán nézett rá, és valószínűleg azt gondolták, „mit csinál ez a bolond”.

JiYong megelégelte és odalépett a tanára mellé. - Álljon fel, kérem.

Az osztályfőnök azonban nem mozdult.

- Azt mondtam, álljon fel, a fenébe is - türelmetlenkedett JiYong és szinte felrángatta a tanárát.

Jung Hoon meglepetten nézett, miközben a fiú folytatta. - Egyedül én vagyok a hibás, így nem kell az egész csapatot büntetnie.

- GD, mire készülsz? - léptek mellé a többiek.

- Ha kiszállok, a többiek versenyezhetnek, ugye?

- GD, ne csináld! - kiáltottak kórusban a többiek.

- Hát, azt hiszem, úgy rendben lenne - felelte az igazgató.

- Megegyeztünk - zárta le a témát a fiú és elrohant.

A fiúk nem tűrhették ezt, és könyörögtek a tanárnak. Aztán Luhan elrohant, és a többiek is követték. Meg kellett találniuk JiYongot, mielőtt valami hülyeséget csinál. Luhan közben felhívta Xiumint, hogy segítséget kérhessen. Mind a négyen eljöttek, találkoztak az egyik utcasarkon és megegyeztek, ki merre keresi. Egész estig folyt a keresés, de nem találták meg a fiút.

JiYong közben nem tudta merre megy, csak egyedül akart lenni. Bement az egyik sikátorba és leült két konténer közé. Azt hitte egyedül van, de hirtelen hangokat hallott és fém csörgését. Két oldalról öt-öt fiú vette körbe, köztük a tegnapi kettő is. Minden másodiknál volt egy fémrúd, valaki a vállán cipelte, valaki pedig a földön húzta.

- Nocsak, nocsak. Ez légy tévedt a hálóba - szólalt meg az egyik tegnapról.

JiYong tudta, hogy nem menekülhet. De azért felállt, és kiutat keresett. Ahogy gondolta, hiába való. Hacsak nem töri át magát az egyik bandán. Nem is tudta merre forduljon, két oldalról egyszerre támadták. Egy ideig állta az ütéseket, és adott is párat sikeresen, de a fém rudak olyan erővel érték a fejét, hogy tehetetlenül rogyott a földre. Onnantól kezdve meg már veszett ügy volt. A fiúk köré gyűltek és teljes erőből rugdosták, ahol érték.

- Megtaláltátok? - kérdezték egymástól a fiúk, mikor összefutottak. A válasz természetesen nem volt.

- Várjatok! Halljátok ezt? - kérdezte SungJae, mire mindenki fülelni kezdett.

Valamit hallottak, de nem tudták megmondani, mi is az pontosan. Elindultak abba az irányba, ahonnan gondolták, hogy jön a hang. Telitalálat. Abban a sikátorban találták magukat, ahol már JiYong feküdt félig eszméletlenül. Gondolkodás nélkül a segítségére siettek. Mivel Xiuminnak törött volt a keze, nem segíthetett, pedig szeretett volna. Luhan Minhoval kivitte a sikátorból JiYongot és leültették a szemben lévő falhoz, majd rábízták Minseokra.

A támadók nem voltak olyan kedvesek, hogy figyelmen kívül hagyják őket, így Xiuminnak is be kellett vetnie magát. Egyszerre hárman támadtak rá, az első rohamot még kivédte, de a másodikat már nem tudta volna, ha nem érkezik segítség.

SungJae, Minho és Luhan mentették meg őket, majd visszatértek a többiekhez. Már azt hitték, a kezükben a győzelem, amikor az ellenfeleik közül mindenki elővette a saját fémrudját és hatalmas ütéseket mértek rájuk. Xiumin a hátával védte a már eszméletlen GD-t.

Az egyik kedves alak épp azon volt, hogy egy végső ütéssel elintézze a fiút, amikor valami oknál fogva a támadó a kukák között találta magát. Xiumin hátra nézett és egy fiatal férfit látott maga előtt. Jung Hoon volt az, Luhanék osztályfőnöke.

Egy szempillantás alatt, sorba harcképtelenné tette a srácokat, aminek következtében sántikálva, ahogy csak bírtak elfutottak.

- Jung Hoon tanár úr?! - kiáltott a férfi három tanítványa meglepetten.

- Gondoltam, elkél egy kis segítség. Jól vagytok?

A fiúknak nyitva maradt a szájuk, mikor látták, hogy a fiatal férfin egy karcolás sincs.

- Mégis mit keres itt?

- Mondtam. Segíteni jöttem. Hogy van JiYong?

Xiumin a fiúk felé fordult GD-től. - Hamarosan jobban lesz.

- Nem hagyhatjuk kilépni - szólalt meg Hyunseung. - Inkább adjuk fel mind, akkor már.

- Az esetet már lezárták - szólalt meg a tanár úr. - Mind a négyen felléphettek.

- Hogy miiiiii?! - kiáltottak meglepetten.

- Feltéve, ha a verseny végéig nem vertek meg senkit - tette hozzá a férfi. -  Ne keveredjetek ilyen ügyekbe, és minden rendben lesz.

- Ez most komoly? - kérdezte Sungyeol.

A tanár úr csak bólintott, mire a fiúk, még JongIn és a többiek is, hajlongva mondtak köszönetet.