A táncverseny - 4. fejezet

Luhan útközben röviden elmesélte a többieknek, hova siet ennyire és tömören elmagyarázta, ki az és honnan ismeri. Rohantak vagy hat utcányit, és a nagy hideg ellenére Luhan egy magas nyakú garbóban volt. Bár most nem is tudott ezzel foglalkozni. Rá kellett jönnie, hogy tényleg a barátja sérült-e meg múlt éjszaka, akiről már több éve nem is hallott semmit, vagy csak a szeme játszadozik vele.

Sungyeol hosszú lábaival könnyen tartotta a lépést, de a többiek kicsit lemaradoztak. Luhan egyenesen a portához ment, hogy megkérdezze, melyik szobában is keresse.

- Hol van a fiú, akit tegnap este hoztak be? - kérdezte.

Még mindig nem akarta, hogy Xiumin legyen az, így a nevével nem próbálkozott. Hátha így is megtalálja.

- Az autóbalesetes áldozat? - kérdezett vissza a nővér. A 61-es szobában, de már elég látogató van nála.

Luhan a végét már meg sem hallgatta. Amint tudta, hol keresse, Sungyeollal a nyomában elindultak, mögöttük nem sokkal lemaradva HyunSeung és JiYong rohant. Az egyik nővért majdnem fellökték, míg az egyik orvos rájuk szólt, hogy ne rohangáljanak egy kórházban. Mivel nem tudták, pontosan melyik a 61-es szoba, négyfelé keresték. HyunSeung és Sungyeol a keleti, míg a másik kettő a nyugati szárnyban kutatott. Végül Luhan volt, aki megtalálta. JiYong azonnal üzent a többieknek, majd Luhannal együtt beléptek.

A kórházi szobában egy betegnek volt hely. Egy apró kis szekrény és egy szék volt a betegágy és a műszerek mellé. A fiú nem volt gépekre kötve, ami jó hír volt, és még csak maszkja sem volt. A bal keze, úgy tűnt gipszben van, míg a másikba infúziót kötöttek. A fején volt néhány ragtapasz, egy a jobb szeme felett, a másik az arcán. A mellkasáig be volt takarva, így nem lehetett megmondani, hol sérült még meg.

Luhan azonnal felismerte a fiút. Tényleg a barátja volt az. Dermedten nézte az alvó fiú sápadt arcát, és fel se tűnt neki, hogy három látogató már előttük megérkezett. Közben Sungyeol és Hyunseung is befutott, akik elhúzták maguk után az ajtót.

Luhan még mindig figyelmen kívül hagyva a többieket, az ágyhoz lépett és megfogta barátja kezét.

- Mégis hogy történt ez?

- Elnézést - szólalt meg ekkor az egyik fiú, aki az ágy túloldalán állt egy másikkal, míg a harmadik az ágy végében. - De megtudhatnánk, kik vagytok ti? Nem jöhet ám be csak úgy minden jött-ment.

A fiúnak fekete haja volt és szúrós tekintettel nézett a fiúkra. A hangneme is azt eredményezte, hogy ellenszenvet keltsen a nemrég érkezett látogatókban. A mellette álló fiúnak hosszabb, göndör haja volt és kedvesebb tekintete, de látszott rajta, hogy ő sem díjazza a váratlan látogatást. A harmadik fiú csak bámulta a beteget, nem is foglalkozva azzal, ami körülötte zajlik. Úgy nézett, mint akiben egy világ omlott össze. Az arca sápadt volt, mint Xiuminé.

- Xiumin barátai vagyunk és ti? - felelt JiYong Luhan helyett. Neki tudott volna menni az egyiknek. Úgyis sok érzelem dulakodott benne, szerette volna kiengedni a gőzt.

- Mégis hogy lehetnétek a barátai. Elég rég óta ismerjük, de sosem láttunk még titeket - felelte a goromba srác.

- Mi történt vele? - kérdezte Hyunseung, miközben Sungyeollal próbálták megfékezni JiYongot.

Az előbbi goromba srác bevágta a durcit, olyan kifejezéssel, hogy ő aztán biztos nem fogja elárulni ilyen barmoknak.

- Épp elmentünk volna egy koncertre, amikor történt - fogott a mesélésbe a mellette álló srác.

A barátjának szinte a padlóig zuhant az álla, úgy megdöbbent. Kikerekedett szemekkel nézett rá.  - Nem hiszem el, hogy most elmondod nekik. Nem. Nem mondhatod el.

Azzal a barátjára vetette magát és minden erejével próbálta befogni a száját. Egy ideig dulakodtak, úgy tűnt egyik sem képes bírni a másikkal.

- Befejeznétek? Kórházban vagyunk - szólalt meg a harmadik fiú. Halkan beszélt, szinte nem is lehetett érteni mit mond, de a másik kettő azon nyomban abbahagyta a veszekedést, és visszaálltak a helyükre.

- Szóval mi már a klub előtt vártuk Xiumint - folytatta a göndör, amíg a másik a fejét rázta még mindig a „nem hiszem el, hogy megteszed”- tekintettel. - Már az utca túloldaláról láttuk, hogy jön, integetve rohant felénk át a zebrán, amikor egyszer csak a semmiből előkerült egy autó.

- De a gyalogos lámpa zöld volt, nem? - kérdezte Sungyeol.

- Igen, az autós volt, aki hibázott.

- Egyszer még megfizet a rohadék. Ezért mocskosan meg fog fizetni - szorította ökölbe a kezét a durci srác.

Ekkor kinyílt az ajtó és egy fehér köpenyes fiatal férfi lépett be rajta.

- Na, lám elég sokan gyűltünk itt össze - mondta mosolyogva. - Szerencsés fiú lehet, hogy ennyi jó barátja van.

- Dr. Lee - szólította meg az orvost a göndör és előre lépett hozzá. - Mondja, hogy van Minseok?

- A barátotoknak szerencséje volt - kezdte a doktor. - De még így is sok belső sérülése, zúzódása van. A bal karja eltört és agyrázkódása is van, de ha minden rendben megy, hamarosan teljesen felépül.

- Mit jelent az, hogy „ha minden rendben megy”? - szólalt meg furcsálló tekintettel hosszú idő után először Luhan. - Mit jelent az, hogy „ha minden rendben megy”?

- Nos - kezdte az orvos. Látta, mennyire idegesek a fiúk, de ő a saját lassú tempójában magyarázta. - Aggodalomra semmi ok. Kézben tartjuk a dolgokat és figyelünk a betegeinkre. Minden nap mellette lesz egy nővér, de látogatókat csak rövid ideig fogadhatunk, legalább amíg fel nem ébred.

- És mikor ébred fel? - kérdezte Sungyeol.

- Ez tőle függ - felelte a doktor. - De ahogy elnéztem a barátotokat, szerintem hatalmas akaratereje van, és hamar rendbe jön. Amint felébred, elvégzünk néhány vizsgálatot, de a továbbiakról csak azután dönthetünk. Most pedig meg kell kérnem titeket, hogy távozzatok.

Abban a pillanatban két nővér jött be, és kedvesen nyitva hagyták az ajtót a fiúknak.

- Doktor úr - fordult vissza az ajtóban a göndör hajú fiú. - Kérem, vigyázzon a barátunkra - tisztelettel meghajolt és őt követték a barátai is, majd Luhanék is ugyanezt tették.

- Kérem, vigyázzon rá - szólalt meg Luhan is.

Az orvos csak mosolyogva bólintott, a fiúk pedig távoztak. Hyunseungot nagyon érdekelte, ki volt az a három idegesítő srác, de ideje nem volt megkérdezni, mert amint kiértek a kórházból, tetőtől talpig egy szempillantás alatt felszívódtak.

- Mint a szellemek - dörmögte az orra alatt a fiú.

Egyenesen Luhan bácsikájának a garázsába mentek. Maguk sem tudták miért, a lábukra fogták, ami automatikusan odavitte őket.

- Ki volt az a három állat? - kérdezte aztán Luhan hosszú csend után.

Ugyanúgy ültek, mint mindig. Sungyeol a kanapén, előtte Luhan, a laptopnál pedig JiYong és Hyunseung.

- Az a barom, akinek bevertem volna a képét Kim Jong In - kezdte JiYong az öklére nézve. - Idegesítő, fölényeskedő idióta, aki azt képzeli, mindenkinél jobb. Főleg mikor rájön az öt perc, és be akarja bizonyítani. Általánosba együtt jártunk. Nem voltunk osztálytársak, csak évfolyamtársak, de akkor is sok volt belőle. A göndör Choi Minho. Ő játssza mindenhol az apuci szerepét. Azt képzeli a hosszabb haj jól áll neki, de hülyén néz ki. Igazából segítőkész, de hamar elfogy a türelme és akkor mindenkit elküldene a pokol legmélyebb bugyraiba. A harmadik srác Yook SungJae. Róla csak annyit hallottam, hogy nem igen beszél, vagy ha igen, akkor sem nagyon érted, hogy mit. Csendes és visszahúzódó. Nem hiszem, hogy sok barátja lenne. Az azonban még mindig titok előttem is, hogy hogy az állatba álltak ezek össze. Ha Xiumin olyan jó fej, mint ahogy mesélted Luhan, akkor ajánlom neki, találjon jobb barátokat.

- Mint téged? - kérdezte poénosan Hyunseung.

- Hé, hé - tette fel a kezét védelmezően JiYong. - Én csak elmondtam a véleményem.

- Majd meglátjuk - mondta Sungyeol és lefeküdt a kanapéra. - Kíváncsi vagyok milyen ez a Xiumin srác.

- Xiumin - szólalt meg halkan Luhan, majd felállt és szinte már kiabálva hozzátette. - Xiuminnak csak én hívhatom!!

És elrohant. A többiek meg meglepetten néztek utána. Tudták, hogy rossz lehet neki, így jobbnak gondolták, ha most egy kicsit egyedül hagyják. JiYong nekiállt böngészni a neten, Hyunseung a telefonját nyomkodta, Sungyeol meg bóbiskolt a kanapén.

Luhan nem tudta merre fut. Egyszerűen csak távol akart lenni mindenkitől. Egyedül lenni. Hogy végre rendesen átgondolja, mi is történt. Oda ment, ahol Xiuminnal együtt voltak, a kettejük búvóhelyére. Lefeküdt a puha fűre és csak nézte az eget. Régen járt már ott. Xiumin nélkül nem akart ott lenni, akkor csak jobban hiányzott. Meg amúgy is mindig JiYongékkal volt, így nem is nagyon volt alkalma, hogy egyedül legyen. A többieket meg nem akarta bevonni, ez csak kettejüké.

Mikor behunyta a szemét, úgy érezte, Xiumin ott fekszik mellette. Ám amikor kinyitotta, és mellé nézett, rájött, hogy egyedül van. Elővette a telefonját és bekapcsolta a zenét. Sokszor hallgatta azt a dalt, amit Xiuminnal utoljára hallgattak együtt. Azóta se unta meg. Csupa jó érzésekkel töltötte el. Visszavitte a múltba és megfeledkeztette a jelenről. A hideg sem érdekelte. Hó még nem volt, és perpillanat a szél sem fújt. Bár nem volt olyan jó idő, mint más évszakban, ki lehettet bírni. Úgysem akart sokáig maradni.

Csak egy ideig.

Hogy minden a helyére állasson a fejében.