A táncverseny - 6. fejezet

A nagy gondolkodásban, hogy vajon hogyan kereshetnének könnyen elég pénzt, eszükbe jutott, hogy még nincs téli szünet, így menni kéne iskolába is. Persze ez nem azt jelentette, hogy ott csak a tanulásra koncentrálnak. Az ugyebár eddig se ment fényesen. Telefonon, tableten, újságokban, mindenhol, amikor csak tudtak állásajánlatokat kerestek, ahová fiatalokat felvesznek. Minél tovább keresgéltek, annál jobban csökkent az esélye, hogy találnak valamit.

Az osztályfőnöki órára meglepő módon az igazgató jött be egy váratlan kijelentéssel.

- Az osztályfőnökötök családi okok miatt meghatározhatatlan ideig szabadságon lesz, így felvettünk nektek egy ideiglenes, helyettesítő osztályfőnököt. Remélem, mind remekül kijöttök majd. Kérlek, segítsétek a munkájában és biztos vagyok benne, hogy sok érdekes dolgot tud nektek tanítani. Fogadjátok szeretettel Kim Jung Hoon tanár urat.

A terem ajtaja kinyílt és egy fiatal férfi lépett be rajta. Arcán kedves arckifejezés ült, egy szelíd mosollyal. Maga se tudta, mire vállalkozik, ha ebben az osztályban akar osztályfőnök lenni.

- Örvendek a találkozásnak - szólalt meg az újdonsült tanár. - Kim Jung Hoon vagyok. Biztosan jól kijövünk majd.

A diákok mély csendben voltak. Luhanék nem is figyelve, még mindig az állásajánlatokat nézegették a telefonjukon. Leghátul ültek a bal sarokban, Luhan és Sungyeol leghátul, előttük JiYong és Hyunseung. A tankönyvüket felállították, a táskájukat pedig a padra helyezték, hogy így is takarásban legyenek.

Amint kiment az igazgató, az osztályfőnök belekezdett volna az ismerkedésbe, majd a tanításba, ám hirtelen az egész osztály tetőtől talpig megváltozott. A diákok beszélgettek, galacsinnal dobálóztak, mindent csináltak csak éppen a tanárt hagyták figyelmen kívül. Ő persze próbálkozott felhívni magára a figyelmet, sikertelenül.

Aztán, mint aki megelégelte a zajt, a tanári asztalra dobta a tankönyvet, ami hatalmas csattanással csapódott be. A tanulók elcsendesültek, hogy megnézzék, mi történt, majd folytatták tovább a zajongást.

- Elég legyen most már! - kiáltott a tanár.

- Srácok, srácok! - szólalt meg erre az egyik srác a jobb hátsó sarokból. Szavaira az egész terem elcsendesült. - Lassítsunk, túl gyors ez a tanár bácsinak!

Szavaiban és a beszédmódjában volt valami kifejezően gúnyos, ami nem tetszett Jung Hoon tanár úrnak, de a diákoknak annál inkább. Hatalmas nevetés tört ki. A tanár úr lassan odasétált a fiúhoz.

- Úgy tűnik, valami gond van - mondta.

- Igen, tanár úr! Hol van a mi osztályfőnökünk?

- Most én vagyok az osztályfőnök. Velem kell beérnetek és nekem kell engedelmeskednetek.

- Megnézzük, meddig bírja, srácok? - kiáltott a teremben a srác, miközben felállt.

Az osztály Luhanékat kivéve ujjongani kezdett, kiáltozott, tapsolt, fütyült. A fiú pedig magabiztos vigyorral fordult a tanár felé.

- Jung Hoon tanár úr! - kezdte. - Kihívhatom egy szkanderre?

A srác feltűrte a pólójának az ujját, és feltűntek izmos bicepszei. Az arcán látszó magabiztosság jogosnak tűnt. Elég kigyúrt volt, hogy legyen esélye egy kicsit idősebb férfival szemben, akinek vékonyka alakja van, feltételezhetően gyenge karokkal.

A fiú leült a székre, a jobb karját a megfelelő pozícióba helyezve. Fejével intett az előtte ülő fiúnak, hogy adja át a helyét. A tanárnak, úgy tűnt, nincs más választása. Levette az öltönyét, leült, könyökéig feltűrte fehér ingjének ujját és megfogta a fiú kezét. A srác, aki átadta a helyét Jung Hoon tanár úrnak, szabályosan elindította a párbajt.

Egy szempillantásnyi idő alatt véget ért. Aki pislogott, az lemaradt. A fiú tátott szájjal elképedve dörzsölgette fájó csuklóját, ami hirtelen a padon végezte a tanár karja alatt.

- Akkor most kezdhetjük az órát? - kérdezte Jung Hoon az osztályt, majd felvette öltönyét és visszasétált a tanári asztalhoz.

A fiú úgy látszott, mindjárt felrobban, de nem szólt, vagy csinált semmit. Az óra hátralevő részében az osztály csendben figyelt, vagy elfoglalta magát valami csendesebb tevékenységgel.

Iskola után Luhanék a garázsban találkoztak JongInnel és Minhoval. Mikor kérdezték, hol van a harmadik, azok azt válaszolták, mindjárt jön, így elkezdték a kutatást. Csalódottan kellett elismerniük, hogy eddig még semmire sem jutottak. Bármennyit keresgéltek, sehol nem volt egyetlen hirdetés sem, ami megfelelt volna. Néhánynál, ami esélyesnek látszott, oda volt írva, hogy csak egyetemi diákoknak.

Arra is gondoltak, körbekérdeznek a helyi üzletekben, ám elhalasztották, mert mikor indultak volna, befutott SungJae.

- Hol jártál?

- Xiumin! - mondta lihegve.

Úgy tűnt, hosszú ideje futott, alig jutott levegőhöz.

- Mi van vele? - kérdezte Luhan ijedten.

- Xiumin felébredt - jelentette ki SungJae.

Abban a pillanatban, Luhan vezetésével mindenki szélsebesen rohant a kórházba. Meg sem álltak egészen Xiumin szobájáig. A nővér a portán kiabált utánuk, hogy nem rohanhatnak csak így be, de meg sem hallották. Mikor a szobához értek, Dr. Lee és egy nővér épp benn volt a fiúnál.

Xiumin már felült az ágyban, és bólogatva, vagy a fejét rázva válaszolgatott az orvos kérdéseire.

- Xiumin! - Luhan egyszerre odarohant és megölelte rég nem látott barátját. A fiú meglepődött, de amint rájött, mi történt vele hirtelen, viszonozta az ölelést.

- Akkor mi most mennénk is - szólt a doktor, majd a nővérrel a nyomában távozott. A fiúk az ajtóban tisztelettel meghajolva búcsúztak el, és köszönték meg a munkájukat.

- Örülünk, hogy jól vagy - ült le Minho Xiumin ágya szélére és megsimogatta a fiú buksiját, amikor Luhan szándékozott végre elengedni őt.

Minseok mosolyogva végignézett mindenkin. Látott ismeretlen arcokat is, de remélte, később majd bemutatják őket neki. Most csak egyre tudott gondolni. - Luhan! - mondta aztán. - Sajnálom, hogy úgy eltűntem. Én csak…

- Semmi baj, már tudok mindent - mondta Luhan lágy, kedves hangon.

- Mit mondott az orvos? - kérdezte JongIn Xiumint.

- Pár napot még maradnom kell néhány vizsgálat miatt, de hamarosan hazamehetek.

- Jó lenne minél előbb - felelte mosolyogva Minho.

Egész délután ott bent voltak. Luhan bemutatta JiYongot, Sungyeolt és Hyunseungot Xiuminnak és örömmel látták, hogy mindenki jól kijön egymással. Már JongIn és JiYong közötti ellentét is kezdett megszűnni. Voltak még viták, de Minho szerint olyanok, mint egy házaspár.

Másnap suli után már tényleg a pénzkeresésre kellett koncentrálniuk. Még nem beszéltek erről Xiuminnak, lehet, hogy már önmagától is eszébe jutott a fiúnak, de nem hozta fel ő sem.

Mivel a munkakeresés sikertelen volt, maradtak a táncnál. A rendőrök elleni futkosás megért ennyit. A múltkori akció helyett most már kész haditervvel álltak elő. Három csapatra oszlottak, mivel több helyről többet tudnak gyűjteni. HyunSeung ment Sungyeollal a könyvtár elé, Luhan JiYonggal a buszállomásra, Minho, JongIn és Sungjae pedig a metró lejáróhoz. A menekülés útvonalát is eltervezték, és plusz egy B tervet, ha valami közbejönne. Végül a ruháról is gondoskodtak. Kellett valami a fejükre és az arcukra, hogy nehezebben ismerjék fel őket a rendőrök.

Öt nap alatt hatszor menekültek a zsaruk elől. Szerencsére a közönség díjazta az előadásokat és elég sok pénz gyűlt össze. Ehhez hozzárakták a zsebpénzüket és már meg is volt a szükséges összeg.

Hamarosan pedig elérkezett a karácsony. A szünetben JongIn és a többiek Xiuminnal maradtak és segítették, amiben kellett. Luhanék is beugrottak időnként, szentestén pedig tartottak egy bulit a garázsban. Végre minden együtt voltak és ez megért egy ünneplést. Xiumin sebei gyorsan gyógyultak, de a bal karja még mindig gipszben volt.

A buli egész éjjel tartott. A zenét nem bömböltették, elvégre titokban vannak a garázsban, így csak annyira hangosították fel, mint amikor próbálni szoktak. Közben ökörködtek egy sort. Szivatós játékokat találtak ki, csocsóztak, kártyáztak, rémtörténeteket meséltek egymásnak. Másnap JiYong már 11-kor fenn volt, ő volt az első. Amint kinyitotta a szemét, félálomba magához vette a laptopot és elkezdett böngészni az oldalakon. Pár perc múlva a hangos kiabálása ébresztett fel mindenkit.

- Srácok! Ezt figyeljétek!

Megvárta míg mindenki olyan állapotba kerül, hogy tud rá figyelni, majd türelmetlenül és izgatottan olvasta fel a cikket, amit talált.

- „Versenyt hirdetünk a nagycsarnokban minden fiatal számára, akik éreznek magukban tehetséget, legyen az ének, hangszeres előadás, vagy tánc. Minden jelentkezőt szívesen fogadunk. A jelentkezéseket január 5-ig kell leadni. A verseny két fordulóból fog állni, elődöntő és döntő. A döntőbe minden kategóriából a legjobb 5 előadót engedjük tovább.” Na mit szóltok?

- Jól hangzik - szólalt meg Hyunseung, aki ezt hallva egy szempillantás alatt magához tért.

- Mi csak sok sikert kívánunk és szorítunk nektek a háttérből - mondta Minho. - Xiumin sérülése miatt nem lépünk fel.

- Így igaz - helyeselt JongIn. - Xiumin nem tud fellépni, mi pedig nélküle nem megyünk.

- Sajnálom, srácok - mondta a fiú, mély szomorúsággal a hangjában.

- Nem a te hibád, lesz még esélyünk - szólalt meg SungJae is és megölelte a mellette lévő Minseokot.

- A verseny 10-én lesz - böngészte a hirdetést JiYong.

Ezután a fiúk minden nap szorgalmasan próbáltak, persze most már suli mellett. Időnként Xiuminék is benéztek, hogy állnak. Egyik próba alkalmával JiYong valamiért késett, és Xiuminékkal együtt jelent meg.

- Srácok - szólalt meg JongIn mellett állva. - Kitaláltunk magunknak egy színpadi nevet. Mától szólítsatok GD-nek.

- Engem meg Kai-nak - tette hozzá JongIn.

A többieknek szinte leesett az álluk. Remekül kijöttek, a két lökött teljesen összeillett, főleg most, hogy előálltak egy ilyennel.

- És ez mire kell? - kérdezte Hyunseung.

- Ha esetleg majd sokan ismerni fognak minket és népszerűek leszünk, ne hívjanak már egy ilyen béna néven, mint JiYong.

- És a GD mégis mit takar? - kíváncsiskodott Sungyeol.

- G-Dragon. Szerintem jól hangzik.

- De még mennyire - értett egyet JongIn.

- Milyen jól összemelegedtetek - szólalt meg Minho is nevetve.

Ekkor GD és Kai egymásra nézett, aztán, mint akiket észhez térítettek egy fejbecsapással elugrottak egymás mellől olyan arcot vágva, mint aki citromba harapott.

Erre mindenki felnevetett, és a fiúk is elismerték, hogy félreismerték egymást és jól kijönnek.

Nem messze tőlük, egy elhagyatott raktárban, ahol üres konténerek és dobozok sorakoztak néhány fiú beszélgetett. Mindenki fekete ruhában volt, nadrágjukról láncok lógtak és rojtokkal, és szakadásokkal volt tele. Nevettek, iszogattak, dohányoztak, kártyáztak, élték a saját gondtalan életüket. Nagyjából egyidősek lehettek Luhanékkal.

Az egyik falon képek voltak kitűzdelve emberekről és egy várostérkép, amin bejelölték a saját területüket. A képeket valószínűleg céltáblának használták, amit zsebkésekkel dobáltak. A legtöbb teljesen szét volt lyukasztva és fekete spray-vel átfújva. Az egyik, viszonylag ép fotón ismerős arcok mosolyogtak.