A táncverseny - 5. fejezet

Luhan másnap egyedül ment be a kórházba, de a nővérek nem engedték, hogy lássa Xiumint, mondva, hogy most nincs látogatás. Kérdezte, hogy netalán rosszabbodott-e az állapota, erre a nővérek azt felelték, nem mondhatnak semmi biztosat. Ekkor jelent meg Dr. Lee.

- Az állapota nem változott, épp ez jelenthet a továbbiakban gondot - kezdte.

- Még mindig nem ébredt fel? - kérdezte kissé rémülten Luhan.

- Nem, pedig hamarosan fel kellene - felelte őszintén Dr. Lee. - De ne aggódj, minden rendben lesz vele. Ránk bízhatod.

- Dr. Lee Jong Sukot kéretik a 38-asban - hangzott a hangszórókból, mire a doktor köszönésképp biccentett, majd egyre gyorsabban lépdelve elindult.

Luhan nagyon szerette volna látni Xiumint, de nem így. Vidáman, és élettel teli, ahogy azelőtt.

Megbeszélték a többiekkel, hogy találkoznak délután a garázsban. Már túltették magukat a vereségen, és folytatták a napi próbákat.

- Mit szólnátok… - kezdte JiYong, miközben a listát böngészte - Mondjuk 2PM?

- A.D.T.O.Y? - kérdezett vissza kacsintva Hyunseung.

Elkezdődött a zene, a fiúk pedig felálltak a helyükre. Az eleve nem túl komoly próbából bohóckodás lett. Hyunseung és JiYong előre mentek és minden féle fura mozdulatokat csináltak, miközben Sungyeol és Luhan inkább csak nézték őket. Aztán JiYong körbeugrálta őket és a tér közepére lökdöste barátait.

- Gyerünk!

Ezután már azt sem tudták, ki hogyan múlja felül a másikat valamilyen mókás mozdulattal. A dal után a lejátszó magától válogatott a dalok között, de a fiúk szinte már nem is a zenére mozogtak, csak mentek a fejük után.

Luhan másnap majdnem egészen délig aludt. A szülei dolgoztak, így egyedül volt otthon a csendben. Telefon csörgésére ébredt. Sungyeol hívta.

- Hallo! - kérdezte a telefonba félálomban.

- Mi ez az álmos hang? - hallatszott a vonal végén. - Azt ne mondd, hogy most ébredtél fel.

Luhan válasz helyett az órára nézett.

- Öhm, nem - füllentette.

- Na, mindegy, eljössz a játékterembe? Mi már elindultunk, itt megvárunk.

- Indulok.

Kényelmes, lassú tempóban kibattyogott a fürdőbe, rendbe szedte magát, aztán még bekapott pár falatot.

Ahogy közeledett a karácsony és az újév, az idő is egyre hidegebb lett. Hó még mindig nem akart esni, de éjjelente volt némi eső, ami reggelre megfagyott. Luhan gyalog indult el, nagyjából 20 perc alatt ott is volt.

- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte türelmetlenül Hyunseung.

Luhan csak mosolyogva vállat rántott és már be is mentek. Mint minden nap, ma is ugyanolyan sokan voltak, de a kedvenc játékaiknál mindig volt hely. Először is természetesen első megálló a táncgép volt, amin majdnem egy órát töltöttek el. Ha valaki látná a napi rutinjukat, fogná a fejét, mi ez a szokás, hogy bárhova mennek, táncolnak.

Utána még pár játéknál megálltak, a legtöbben szokásosan Luhan nyert. Már öt-hat óra felé járt, amikor hazafelé tartottak. Már eléggé sötétedett, de még mindig sokan voltak az utcán. Egy ideig együtt mentek, nem laktak messze egymástól, és a játékteremtől egy irányba. Ahogy áthaladtak a téren, meglepetten látták, hogy a hideg ellenére sok ember gyűlt össze valamilyen oknál fogva, majd ahogy közelebb értek, ismerős zene ütötte meg a fülüket.

- TVXQ? - ismerte fel a dalt Hyunseung.

Kíváncsian utat törtek a tömegben, és amint a sor elejére kerültek 3 fiút láttak táncolni a zenére. Azonnal felismerték őket. Ők jártak Xiuminnél. Egész jól mozogtak és összhangban voltak. Úgy alakították a koreográfiát, hogy igazságosan mindenki legyen minden oldalon.

Mikor páran a közönségből előreléptek a magnóhoz, lehajoltak, majd távoztak, akkor vettek észre a fiúk egy fekete kalapot. Koreában nem sok olyan hely van, ahol pénzt lehet kérni az utcai előadásokért, legyen az valamilyen hangszerrel játszott, vagy tánc. Luhanék ezt tudták, de lehet, hogy a többiek nem.

Sungyeol körülnézett, de rendőrt nem látott, a közönség meg élvezte az előadást, így nem avatkoztak közbe.

Már két dal lement, mire egy kiabálás hallatszott.

- Megállj, bajkeverők! Suwon ezen területén tilos ilyen előadás.

Egy rendőr volt az, aki gumibottal közeledett feléjük. Később megjelent mégegy.

- Fenébe! - hagyta el a szó Luhan száját, mintha ők lennének bajban.

Bár ők nem csináltak semmi rosszat, mégis miután a három fiú összeszedve a cuccaikat és elrohantak, ők is futásnak eredtek. Talán nem volt a legjobb ötlet, de magas kockázat volt ott maradni, mivel már kapták el őket ilyenért, és lehet, hogy bár az igazat mondanák, nem hinnének nekik, ha azt mondják, nincs közük hozzá.

- A fene! Ez utánunk jön! - kiáltott JiYong.

Ő futott leghátul, míg Luhan vezette a bandát. Elérkeztek egy kereszteződéshez.

- Váljunk ketté! Találkozunk a garázsban! - kiáltott a többiknek.

Lefordult jobbra, őt követte Hyunseung, míg JiYong és Sungyeol mentek balra. Senki sem nagyon nézett hátra, próbáltak búvóhelyet keresni. Mikor Sungyeol hátra nézett, nem látott senkit.

- Szerinted minket követ? - kérdezte JiYongot, aki szintén körünézett.

- Nem úgy tűnik - felelte, majd az épületeket kezdte kémlelni. - Menjünk be ide!

Bementek egy ruhaboltba, és elmentek leghátra, hogy takarásba legyenek az ablakoktól és a bejárattól.

Közben Luhan és Hyunseung olyan gyorsan futott, ahogy csak bírt. Nem sokkal mögöttük loholt a rendőr, aki hiábavalóan, de folyamatosan üvöltözött, hogy álljanak, meg. Már kezdtek fáradni, így jó lett volna valami búvó helyet keresni. Luhan körbenézett, ám egyszer csak Hyunseung megfogta a csuklóját és elhúzta jobbra.

- Itt jó lesz?

Egy gyorsétterem volt az. Leültek egy hátsó sarokasztalhoz, és maguk elé húzták az étlapot. Amint levegőhöz jutottak, óvatosan kinéztek az étlap felett, a rendőrt már nem látták, de a biztonság kedvéért még maradtak egy ideig.

Eszükbe jutottak a napok, amikor jogosan futottak a rendőrök elől. Akkor még komolyabban bele voltak őrülve a táncba, bár azóta sokat fejlődtek. Szerencsére egyszer sem kapták el őket. Voltak szoros helyzetek, amikor nem sokon múlt, de már megtanulták, hogy mással keressenek zsebpénzt.

Sungyeolt és JiYongot elhalmozták mindenféle ruhákkal. Szinte minden eladó a nyakukra mászott és próbált rájuk tukmálni valamit. Az ajtó feletti szélcsengő csilingelése mentette meg őket, ami új vásárlókat jelentett. A három fiú esett be, akik a felfordulást csinálták a téren. JongIn-nál volt a kalap, Sungjae-nél pedig a magnó.

- Nocsak, micsoda véletlen - szólalt meg JiYong. - Jó nagy galibát kavartatok.

- Nektek minek kellett elfutni? Nem mintha közünk lenne egymáshoz - szólt oda flegmán JongIn.

- Persze, hogy aztán elkapjanak minket, mi? - mondta JiYong.

Mielőtt a két fiú egymásnak esett volna, Minho szólalt meg. - Csak nem ti is voltatok már ilyen helyzetben?

- Sungyeol, megyünk! - utasította JiYong a barátját válasz helyett.

Kiléptek az ajtón, de mielőtt elindultak volna, alaposan körülnéztek, tiszta-e a terep. Csendben sétáltak egymás mellett, az ígéret szerint garázs felé tartottak. Sungyeol egyszer csak hátra nézett, majd oldalba bökte JiYongot és a fejével mutatta neki, nézzen hátra. A három jómadár követte őket tisztes távolságból.

- Hát ti meg… - kezdte volna JiYong, ám ekkor egy ismerős kiáltás hallatszott.

- Hé, ti ott, ne mozduljatok!

Megjelent a rendőr.

- Hogy aza…

Mind az öten együtt kezdtek el rohanni. JiYong ment elől, rögtön utána Sungyeol és őket követte a másik három valamilyen oknál fogva.

- Elment már? - kukucskált ki a keménytáblás füzet mögül Hyunseung.

- Nagyon remélem.

HyunSeung megindult előre, óvatosan, aprókat lépve, szorosan mögötte Luhannal, aki szinte már a nyakába mászott.

- Kerestek valamit? - kérdezte valaki mögülük, mire hatalmasat ugrottak az ijedtségtől.

Megfordultak és a pult előtt találták magukat két fiatal sráccal, akik kíváncsian néztek rájuk. Luhanék csak félrehúzták a szájukat, nem tudták, mit is mondjanak, mennyit áruljanak el. Igazán bűnösök nem voltak, de ha rendőr üldöz, mondhatod ezt akárkinek.

- Ha a rendőrt keresitek, ő egy jó ideje elrohant arra - az egyik srác megmutatta az irányt, majd mosolyogva hozzátette. - Ne aggódjatok, ismerős helyzet.

- Te is voltál ilyen helyzetben? - kérdezte döbbenten Hyunseung. - De mi nem loptunk, vagy semmi ilyesmi, ha arra…

- Nem, nem ilyenre gondolok. Gondolom zenéltek, vagy táncoltok, nem? Mivel hangszereket nem látok - nézett végig rajtuk - a táncra tippelek.

- Talált.

- Rendeltek is valamit? - fordult hozzájuk a másik srác.

- Nem, köszönjük - felelte gyorsan Luhan. - Mi most megyünk.

Azzal elkezdte kifelé lökdösni a még mindig előtte lévő Hyunseungot. Mikor kiléptek, óvatosan körülnéztek, és aztán indultak csak el.

A gyorsétteremben a két srác tekintete megváltozott. Az arcukról eltűnt a mosoly és keveredett, negatív érzések kerültek a helyére.

- Ők azok, ugye?

- Ők.

- Múltkor szerencsénk volt, de ha így folytatják legközelebb nem lesz.

- Tudom.

- Elnézést. Kérhetnék egy sajtburgert? - lépett oda egy általános iskolás lány kissé félénken.

A két fiú arca egy pillanat alatt visszaváltozott a mosolygós, kedves állapotba, és kedvesen, szinte már csillogó szemekkel pillantottak a lányra.

- Természetesen.

Mikor Hyunseung és Luhan a garázsba értek a többiek már ott voltak. Bár kicsit többen, mint azt várták.

- Mi a fenét keresnek ezek itt? - kérdezték egyszerre.

- Együtt futottunk a rendőr elől, aztán egészen idáig követtek minket - magyarázta Sungyeol.

- Akkor most mehettek. Késő van, a zsaruk meg lekoptak - közölte Luhan, majd ledobta magát Sungyeol mellé a kanapéra.

A három fiú, akik idáig párnákon ültek a garázs végében, most engedelmesen felálltak és elindultak a kijárat felé.

- Amúgy sem terveztünk sokáig maradni, csak amíg tiszta lesz a terep - dörmögte JongIn.

- Tudtátok, hogy tilos így pénzt keresni? - kérdezte még Sungyeol, mielőtt elmentek volna. Furdalta a kíváncsiság, úgy érezte, valami van a háttérben.

A három fiú dermedten megállt pár lépésnyire az ajtó előtt, háttal a többieknek. - Tudtuk - felelte Minho.

Most már a többiek is kíváncsiak lettek. - Akkor mégis miért tettétek?- faggatta őket JiYong.

- Nem volt más mód, hogy pénzt keressünk. Hirtelen ez jutott eszünkbe - válaszolt Minho.

- Mi ez a sürgős pénzhiány. Anyuci nem ad elég zsebpénzt? - kérdezte ismét JiYong. Már eléggé elege volt a látványukból.

JongIn ekkor megfordult, gyors léptekkel JiYong elé állt, és megragadta a fiú ingét. - Képzeld, nem magunknak kell a pénz.

- Xiumin orvosi ellátására gyűjtünk - felelte halkan Minho.

Luhan ekkor úgy ugrott fel a kanapéról, mintha valami megcsípte volna. Minho sejtette, hogy Luhan komolyan aggódik Xiuminért, így kérés nlkül elkezdte ecsetelni, amit tud. Közben JongIn elengedte JiYongot és visszaállt Minho mellé.

- Xiumin húga 4 éve nagyon beteg volt, így Seoulba költöztek - kezdte az elejéről Minho, hogy mindenkinek tiszta legyen. - Mi ott ismertük meg őt. A kezelés egy hónapig tartott, aminek köszönhetően a kislány látszólagosan teljesen tünetmentes volt. Azonban egy éve újra kezdődött minden. A következő kezelés már valamivel több időt vett igénybe, és a család minden pénzét felemésztette. Xiumin apja kapott egy remekül fizető állást itt, Suwonban, így ideköltözött Xiuminnal, amíg az anyja a húgával ott maradt a kórházban. Mi is eljöttünk velük, mindenképpen segíteni akartunk valahogy. Megláttuk a verseny kiírását, és gondoltuk, az a pénz jól jönne. A képességünk megvolt, de a baleset miatt lecsúsztunk a lehetőségről, és már nem csak a húgának, de magának Xiuminnak a kezelésére is kellene fizetni. Közben az apja teljesen elhagyta önmagát és letért az útról. Nem bírta a munkával járó nyomást, inni kezdett és nem járt be dolgozni, így kirúgták. Mikor egyik nap meglátogattuk Xiumint, látogatókat nem engedtek be hozzá, de elmondták, hogy beszélnének a szülőkkel a költségekről. Mondtuk, hogy átadjuk nekik, ha elárulják a részleteket, de mi csak annyit mondtunk az anyjának telefonban, hogy balesete volt, de semmi komoly, hamarosan rendben lesz. Nem terhelhettük még ezzel is őt, így úgy döntöttünk, közösen, valahogy mi hárman megpróbáljuk kifizetni.

Luhan el se tudta képzelni, mennyi mindenen mehetett keresztül Xiumin, amiről ő nem is tudott. Mivel ő is tartozott egy magyarázattal, honnan is ismeri a fiút, elmesélte a történetét, így már mindenkinek összeállhatott a teljes kép.

- Mi is segítünk! - jelentette ki JiYong. - Igaz, Luhan?

A fiút annyira sokkolta minden, amit hallott, hogy értelmes ötlet, vagy valami, mit is kéne most tenni, semmi nem jutott eszébe. Csak bólintott, és visszaült a kanapéra.

- Ha gondolhatjátok, maradhattok még egy kicsit - mondta csendesebben Sungyeol.

Olyan mély csend ereszkedett közéjük, hogy a suttogás is elég hangos lett volna. Nem ellenkezett senki, így egy darabig még maradtak a fiúk.