A táncverseny - 3. fejezet

Xiumin húgának a kezelése nagyon úgy tűnt, nem egy-két hétig, vagy hónapokig tartott, hanem évekig. Már vagy négy éve, hogy Luhan nem látta a fiút, és nem is hallott felőle semmit. Akárhányszor hívta, sosem tudta elérni. Olyan volt, mintha csak a múlt lett volna, mintha nem is létezne már. És most? Valóban lehetséges lenne, hogy újra itt van? De mégis miért nem kereste fel, ha visszatért? Csak nem elfelejtette?

- Emlékeztek arra, amit két éve adtunk elő a tavaszi fesztiválon? - kérdezte Sungyeol a többieket.

Luhan végre visszatért a valóságba. A garázsban voltak, egy nagy körben ültek és a megfelelő dalt keresték a versenyre. JiYong és HyunSeung egy laptop előtt ült és a zenelistát nézegették. Sungyeol egy kanapén feküdt, Luhan pedig előtte ült a földön, azóta csendben volt, mióta látta azt a négy fiút az utcán. Ha HyunSeung akkor nem jött volna utána, megkereste volna őket, de így nem akart gondot okozni. Még csak nem is biztos, hogy ő az. Ha meg mégis, hol találhatná meg. Inkább próbál a fellépésre koncentrálni.

- Cry? - kérdezte JiYong az MBLAQ népszerű dalára célozva. Az egyik fesztiválon arra táncoltak, és hatalmas sikert arattak. Lényegében a koreográfia ugyanaz volt, mint az eredeti, de ide-oda tettek saját lépéseket is. Mind a négyen kedvelték a bandát, és lenyűgözték őket a koreográfiájuk.

- De hát az már volt. Nem léphetünk fel kétszer ugyanazzal - mondta HyunSeung.

- Már régen volt és egy fesztiválon. Ez meg egy verseny - ragaszkodott a véleményéhez Sungyeol.

- Pontosan - mondta JiYong. - Egy fesztiválon. De ez egy verseny. Ide nem elég, ha csak táncikálunk valamit, ide profi előadás kell.

- Szerintem jó a Cry - szólt közbe Luhan Sungyeol védelmére kelve.

Mielőtt bárki ellenkezhetett volna, felállt a helyéről és a dalra gondolva elkezdett a koreográfián gondolkodni. Lépdelt párat oda-vissza.

- Játszd le! - utasította JiYongot.

A dal elkezdődött, a többiek meg csak nézték, ahogy Luhan seperc alatt előállít egy koreográfiát. Amit az MBLAQ-esek táncolnak a refrénnél, azt benne hagyta, de a tavalyi előadásukhoz képest sokkal jobb volt.

- Kicsit még alakítgatok rajta, de szerintem megoldható - mondta a szám végén.

- Mondtam én - jelentette ki Sungyeol büszkén.

- Ez állati. Pár pillanat alatt… - állt fel JiYong a helyéről. - Na, de azért nekem is van néhány ötletem.

Oda lépett Luhan mellé, aki félreállt az útból. JiYong elkezdte a dalt dúdolni, és próbálkozott pár lépéssel. Hamarosan HyunSeung is felállt, akit Sungyeol is követett. A koreográfia pedig hamar össze is állt. Amint fix volt, még párszor elpróbálták, hogy memorizálhassák, aztán pihenésképpen elmentek pizzázni.

A gyorsan jött ötletnek és az egyre növekvő izgalomnak köszönhetően Luhan el is felejtette a négy fiút délutánról. A pizzázás úgy zajlott, hogy mindenki rendesen elemében volt, így ettek-ittak, és ezzel egy időben beszéltek is. Mikor JiYong úgy gondolta, Sungyeol már sokat beszél, és nem az ő oldalán áll, levett a pizzáról egy szalámit és hozzávágta a fiúhoz, ami eltalálta az arcát, összemaszatolva azt, majd lepottyant az ölébe. Sungyeol azonnal felkapta és visszadobta JiYongnak. Ezután kajacsata kezdődött, amiből Luhan és HyunSeung sem maradt ki.

Az egyik pincér jött oda hozzájuk, hogy leállítsa őket, különben reggelig ment volna a harc. Mikor egymásra néztek, és tudatosult bennük, hogy hogy néznek ki, elnevették magukat.

- Holnap eljön velem valaki jelentkezni? - kérdezte Luhan a többiektől, miután jól kinevették magukat.

- Természetesen - felelte Sungyeol. - Menjünk együtt.

- És verjünk le mindenkit! - JiYong felemelte a poharát, majd a többiek követték a példáját és a magasban hangosan összecsengtek a poharak.

A jelentkezés simán zajlott. Még csak sor sem volt. Néhányan álltak ott, de a szervezés remek volt, így pár percig tartott, mire mindenki sorra kerülhetett. Meg kellett adni a csapat tagjainak a nevét, a zenét, amire fellépnek és egy bandanevet. Még az első fellépésükkor találták ki a Black Star nevet és azóta megbékéltek a választásukkal. Még annak idején JiYong találta ki, mondván „Mi vagyunk a fekete csillag, ami mindenki másnál fényesebben ragyog egy nap”.

Legszívesebben még suli helyett is csak táncoltak volna, de nem tehették, nem hiányozhattak sokszor, mert akkor igazán bajban vannak. Viszont amint véget ért az utolsó óra már indultak is.

- Pontosan hogyan is van ez a verseny? - kérdezte Hyunseung. Gondolta, jókor jut eszükbe, de eddig tényleg nem is gondolt rá.

- Egyfordulós - kezdte magyarázni JiYong. - Szóval nincs olyan, hogy valaki továbbjut a döntőbe, egyszerre megkapod a díjat, ami tagonként 100000 won[1].

- Az tényleg jó kezdetnek - vallotta be Sungyeol.

- De még ne tervezgessétek, mire költitek - intette őket Luhan óvatosságra. - Előbb még meg kell nyernünk.

- Ezt úgy mondod, mintha nem hinnéd, hogy megnyerjük - mondta kissé csalódott hangnemmel JiYong.

- Inkább csak nem akarok túl magabiztos lenni - mentegetőzött a kínai fiú.

A versenyig minden nap ez ment. A fiúkat nem utasította senki, hogy próbáljanak egész álló délután, amíg csak erejük van, ők egyszerűen élvezték, és a legjobbat akarták nyújtani a színpadon. Úgy elröpült a maradék idő a négy barát számára, hogy azonnal elérkezett a nagy nap. Mondhatni remekül kezdődött.

- Luhan! - kiabált a fiú anyja fel az emeletre.

A fiú még mindig az ágyban volt a takaróval a fején. A vekkert már leverte, így ahelyett anyja kiabálása akadályozta meg az alvásban.

- Nem azt mondtad, ma mész valahova? - kérdezte a nő még mindig kiabálva a konyhából. - El fogsz késni, ha nem kelsz fel.

Luhan azon nyomban kipattant az ágyból, és rohant a fürdőbe. Alig tíz perc alatt elkészült, felpattant a biciklire és már úton is volt. A többieknek is nagyjából így indult a reggel. Mindenki késésben volt a nagy napról, csak más-más okok miatt. HyunSeung egyedül volt otthon és nem találta a kulcsát, amivel becsukódhatna maga után. JiYong-nak a szülei tartottak előadást és addig nem kapta meg a cipőjét, amíg végig nem hallgatja őket. Sungyeolra pedig rábízták az öccsét, aki olyan jó volt az időhúzásban, főleg, ha ezzel is kikészítheti a bátyját.

Ugyanabban a pillanatban fékeztek le a terem ajtaja előtt, ledobták a bicikliket és már rohantak is. A szervezők eligazították őket. Bevezették őket a várószobába és megkapták a hívószámukat. Ők voltak a 13.-ok a 19-ból.

Amíg vártak a sorukra, kimehettek a színpad mellé megnézni a többieket. Voltak, akik nagyon jók voltak, és a fiúk kicsit elbizonytalanodtak, de voltak olyanok is, akik nagyon elszúrták. Az egyik hat fős csapatban egy tag eltévesztett egy lépést és nekiütközött egy másiknak, onnantól kezdve aztán borult minden. A legjobbnak eddig a Hunter-nek nevezett csapatot tartották a fiúk, akik akrobatákat megszégyenítő mutatványokat kevertek bele az előadásukba. Nem cirkuszi mutatványnak készült, épp megfelelő volt ide.

Az idő gyorsan telt és hamarosan a fiúkon volt a sor. A bemondó tájékoztatta a közönséget és a zsűrit a csapat nevéről és az előadandó dal címéről. A fiúk felálltak a helyükre, a zene pedig kezdődött. Nagyjából ötszázas közönség és az öttagú zsűri tetszését kellett elnyerniük.

Luhan Sungyeollal, JiYong pedig HyunSeunggal volt párban. A koreográfiát úgy alakították ki, hogy mindenkinek volt benne egy rövid szóló rész, amíg a többiek a háttérben táncolnak. A dal lassabb volt, mint a többi fellépőé, de a fiúk remek előadást nyújtottak. A végén egy alakzatba álltak be, és amíg nem hallották a tapsot úgy maradtak. Mindenki elégedetten mosolygott, szerencsére hiba nem történt, minden tökéletes volt. A közönség meleg tapsviharral fogadta őket, a fiúk pedig távoztak a színpadról.

A többi 7 előadót a várószobából figyelték, ahol volt egy monitor a falra rögzítve. Nagyjából 20 perc alatt véget ért és az összes résztvevőt a színpadra hívták.

A konferáló férfi tartott egy hosszabb beszédet, mire végre megkapta a borítékot. Egy másik férfi jött a színpadra egy közepes méretű kupát tartva a kezében.

- Most pedig - mondta a konferáló férfi - kihirdetjük a nyertest. A csekkeket később kapják meg, amint már tudjuk hányat is kell adnunk. - Itt nevetett a saját hülye poénján. - Eddig még 20 versenyezőnk volt, ám bizonyos okok miatt egy csapat nem jelent meg, így őket diszkvalifikálnunk kellett. A zsűrinek így is elég nehéz dolga volt, hiszen minden fellépő remekül teljesített ma. Büszke vagyok, hogy láthatom, milyen remek és tehetséges fiatalok vannak az országunkban. Ugyan csak egy nyertes van, de legbelül mindenki nyert valamit. Ha éppen ezen az estén nem te nyertél, kérünk téged, ne csüggedj! Nem lehet mindenki a legjobb, de önmagadhoz képest mindig teljesíts remekül, hogy ne kelljen magadban csalódnod. Lesz még esély, hogy bizonyítsátok a tehetségetek, hiszen itt mindenki bajnok a maga nevében. - Egy ideig elhallgatott, talán nem tudta, mit mondjon. Aztán kínosan felkacagott és folytatta. - Akkor lássuk a nyertest.

A fiúkat idegesség töltötte el. Megfogták egymás kezét és imádkoztak minden létező és nem létező istenhez és őrangyalhoz. A nyertes neve pedig elhangzott.

- A győztes a… Hunter!

- Hogyan? - kérdezte hitetlenkedve JiYong, miközben a szerencsés nyolc fiú átvette a nyereményt.

Luhanék elengedték egymás kezét és csüggedten néztek szembe a ténnyel, hogy nem ők voltak a legjobbak. Mindent beleadtak és mégsem sikerült.

A kínai fiú szinte úgy vágta be a biciklijét a garázsba. Ez volt az első nap, hogy inkább egyedül akart lenni otthon. Bement a házba és szó nélkül bevonult a szobájába. Bekapcsolta a zenét és ledobta magát az ágyba. Egészen délig maradt, akkor sem akart lemenni ebédelni, de anyja egészen addig könyörgött neki, amíg nem volt más választása.

Egyedül kanalazgatta a levesét kedvetlenül, amíg anyja a nappaliban nézte a tévét, az apja meg valamit tevékenykedett a kamrában. Luhan teljesen maga alatt volt, azt sem tudta mi folyik körülötte. Hamarosan anyja ordibálására lett figyelmes.

- Drágám, drágám! Gyere gyorsan!

A férfi csapot-papot otthagyva rohant a nappaliba.

- Mi az?

Erre Luhan is kíváncsi volt. Anyja éppen a híradót nézte, amiben egy balesetről számoltak be.

- Tegnap este elütöttek egy fiút - tájékoztatta őket a nő, mintha ők nem tudnának olvasni.

A tévében épp a baleset helyszínét mutatták, majd visszatértek a stúdióba, ahol a műsorvezető nő mellet megjelent egy kép is az áldozatról. Luhan falfehérré változott. Úgy érezte, elhagyta az összes ereje, és mindjárt elájul. Nem is bírt tovább állni. Térdre rogyott és próbálta nem a tévét nézni, próbálta elhitetni magával, hogy nem igaz, de nem tudta. Egyszerűen megfagyott és a tekintete a képernyőre tapadt.

- Tegnap este jelentettek egy balesetet - közölte a nézőkkel a hírmondó. - Egy 18 éves fiú autóbaleset áldozata lett tegnap este fél kilenckor a híres, Galaxy48 nevű klub előtt. Szerencsére senki sem halt meg, az áldozatot Chung Hee kórházban kezelik, a tettest pedig még körözik.

- Xiumin!

Amint Luhan egy bizonyos mértékig összeszedte magát, kirohant a házból. Útközben összefutott JiYongékkal, akik lehet, hogy hozzá igyekeztek. Meglepetten figyelték, ahogy elrohan mellettük, majd követték.

Luhan úgy érezte semmi sem állíthatja meg. A Chung Hee kórházba ér minden áron.

---

[1] Körülbelül 22,037 FT