Janus - A menedék - 11. fejezet

Minki nehezen tudott elaludni, ám reggelre úgy érezte, meg van a terve. Úgy döntött, nem vállalnak kockázatot azzal, hogy embereket gyűjtenek, hátha olyasvalakibe botlanak, akibe nem kéne, így megkérdezték a kovácsot tudna-e pár biztosan megbízható embert ajánlani, akik segítenének is. A kovács azonnal értesítette is két ismerősét, akikre az életét is rábízta volna, hamarosan pedig már mind az asztalnál ültek. Bár a kovácstól hallották, hogy nála van a herceg, mégis teljesen ledöbbentek, hogy személyesen láthatták. A palotán kívül élők többsége nem igen ismerte a koronaherceg arcát, de a két férfi kereskedő volt, akik közül is az egyik rendszerességgel szállított zöldséget, gyümölcsöt a palotába.

Ahogy Minki megtudta, mivel foglalkozik a két férfi, tudta, hogy éppen kapóra jött, és minden részlet összeállt a fejében, amit hamarosan meg is osztott a többiekkel. Túl sok mindent nem árult el még nekik sem, hiszen ilyen helyzetben még a falnak is füle van. Épp annyit tudtak, ami őket érintette, ám a pontos helyszínt sem közölte velük, személyesen vezette oda őket. Hamarosan minden készen állt, és másnap már el is kezdték a műveletet.

A kereskedő egyik szekerébe feküdt bele Minki és Donghyun, közvetlen föléjük egy vékony, de erős és széles deszkát helyeztek, amit a szekér oldalán lévő barázda tartott, teljesen elrejtve ezzel a hercegéket. Föléjük számos gyümölcsös ládát helyeztek, hogy úgy tűnjön, a szekér azokkal van tele, a lábukat pedig a lehajtható ajtó takarta. A két kereskedő rendkívül óvatos volt. A szekér lécein volt pár kisebb lyuk, és volt, hogy nem is érintették egymást egészen, a réseken pedig Minkiék láthattak valamelyest, és levegő is jött be hozzájuk, őket viszont senki sem láthatta a sötétség miatt.

Az ellenőrzésnél a két férfi próbált a lehető legtermészetesebben viselkedni, és nem elárulni magukat azzal, hogy izgulnak. Szerencsére gond nélkül bejutottak a palotába, ahol a kereskedő a raktárhoz közel, egy takarásban lévő helyre húzta a szekeret, és miután megbizonyosodtak róla, hogy senki nincs a környéken, elkezdték kipakolni a ládákat, a deszkákat pedig a raktár oldalának támasztották. Mindenki számára volt köpeny, alatta pedig a fegyverük, ha szükség lenne rá.

Minki vezetésével indultak el. Jó ideig senkivel sem találkoztak, ám épp mikor a folyosó kellős közepén tartottak, egyszer csak két katona jelent meg, mögöttük két személlyel a király személyes szolgálói közül. Donghyun tudta, merre jártak, így azt is, a kevés ajtó közül is melyiket kell választaniuk, hogy ne találják meg őket. Halkan mind beléptek, majd ahogy az öt személy elhaladt az ajtó előtt, Minki leütötte a katonákat, a szolgálókra pedig a kereskedők támadtak rá. Szájukat befogva behúzták őket a helyiségbe, ahol az imént megbújtak, miközben ugyanezt tette Minki is az eszméletlen katonákkal.

A szolgák azonnal felismerték a herceget, amint megpillantották, így elmesélték nekik, mire készülnek, és tőlük is megtudtak néhány hasznos dolgot. Közben Minki elkezdte megkötözni a katonákat, ám eszébe jutott egy terv. A kereskedők segítségével levették a ruháikat, és megkérték erre a két szolgát is, megparancsolva nekik, hogy keressenek egy olyan helyet, ahol nem találnak rájuk, a többit pedig bízzák rájuk. A kereskedők bújtak a katonák ruháiba, a szolgálókét pedig Minki és Donghyun vették fel.

- Önök hagyják el minél előbb a palotát! – fordult Minki a két férfi felé, akik segítettek nekik bejutni, ugyanis nem szerette volna veszélybe sodorni az életüket, így is hálásak voltak nekik. – Ebben az öltözetben nem lesz gond.

A két kereskedő összenézett, majd szótlanul bólintott, miközben Minki megkötözte a katonákat, és kipeckelte a szájukat. Ahogy kiléptek a helyiségből, szétváltak, megígérve egymásnak, hogy vigyáznak magukra. Ezek után a kereskedők ugyan kissé idegesen, de minden probléma nélkül haladtak végig a palotán egy hátsó kijárat felé, ugyanis még így is tartottak tőle, hogy bármelyik percben lelepleződnek. Azonban mielőtt elhagyták volna a palota épületét, az egyik férfi megtorpant.

- Várj csak! – ragadta meg társa karját, aki meglepetten pillantott rá. – Ha már itt vagyunk, legyünk hasznosak!

Intett neki, hogy kövesse, majd mindketten elindultak, a cél pedig a börtön volt.

Közben Donghyun és Minki már magabiztosabban haladtak. Úrközben a férfi a herceg kezére pillantott, amivel épp a ruhája alá rejtett kard markolatát tapogatta ki. Mivel a herceg saját biztonsága érdekében kapott kardot, el kellett viselniük, de az még nem jelentette azt, hogy nem aggódtak. Minki szinte biztos volt benne, hogy bár tanulta a használatát, a herceg vonakodva húzná elő a kardját, így minél hamarabb be kellett fejezniük, lehetőleg úgy, hogy ne legyen rá szükség.

- Kik vagytok? – hallottak hirtelen egy hangot maguk mögött, mire mindketten megtorpantak.

Minki magában átkozódni kezdett, amiért elgondolkodott, és nem figyelt eléggé. Tudta, hogy bárkiről is legyen szó, nem láthatja meg a herceg arcát, mivel bárki felismerhette. Egészen addig azon volt, hogy mindig mellette legyen, ám ez alkalommal jobbnak látta, ha előre küldi a fiút.

Minki anélkül, hogy megfordult volna, tudta, hogy lassú léptekkel közelednek feléjük, és annyi biztos volt, hogy több mint egy emberről volt szó. A fém zörgését hallotta, ahogy előrántották a fegyvert.

- Felség, menjen előre! Ügyeljen rá, hogy senki se ismerje fel! – súgta oda a lehető leghalkabban a fiúnak, aki csak bólintott és határozott léptekkel elindult.

- Hé, állj meg! – hallotta Minki az erélyes kiáltást közvetlen maga mögött, kezét kitartva pedig megállította a férfit, aki épp készült elmenni mellette. Mosolyt erőltetett a szájára és megpördült, mire a másik férfi kardjával találkozott össze, ami ott volt csupán pár centire az orra előtt.

- Ejnye, minek ez? – húzta széles mosolyra a száját Minki. – Nem akarunk mi semmi rosszat.

Ekkor a szeme sarkából oldalra nézett, majd kezét az egyik szájához emelve halkan folytatta. – Tudják, milyen. Szerelmi csalódás, családi problémák… Ezek együttesen… Higgyék el, nem akarnak találkozni vele!

Minki a kardra pillantott, mintha nem lett volna eddig hasonló helyzetben, majd elnyúlva mellette vállba veregette a férfit, intett a másiknak, majd megpördült.

- Álljon meg! – kiáltottak rá, mire a szemét forgatva megfordult, majd vett egy mély levegőt, és mosolyogva megpördült.

- Igen?

Eközben a herceg óvatosan haladt tovább. Egész végig azon töprengett, miként mondja el a népnek, mi folyik valójában a palotában, és hogy igazolja Minjoon igaz szándékát. Egyszer csak hangokat hallott meg nem messze tőle. Végignézett a folyosón, majd csendes léptekkel, a falhoz simulva odament a legközelebbi helyiséghez, aminek az ajtaja résnyire nyitva volt. Óvatosan, lassú mozdulattal bekukucskált és két személyt pillantott meg.

- Ezt vigye fel Minjoon királynak! – adott át valamit a katona a királyi szolgának.

A férfi bólintott, majd elindult az ajtó felé, ám tekintete azt sugallta, semmi kedve nem volt hozzá. Donghyun valamivel távolabb lépett az ajtótól. A férfi megjelent és elindult feléje, majd ahogy melléje ért, a herceg vállára téve a kezét megállította őt. A szolga meglepetten pillantott fel, és azonnal felismerte az ifjú trónörököst. Donghyun tudta, hogy fel fog kiáltani meglepettségében, így egyik kezével befogta a férfi száját, míg a másikat szája elé emelte, és mutatóujjával csendre intette. Miután megbizonyosodott róla, hogy a férfi nem fog hangoskodni, leengedte a kezeit, és a kezében lévő tálért nyúlt, amin pár lefedett edény volt.

- Majd én felviszem – közölte mosolyra húzva a száját.

Elvette a tálcát, ám a férfi ellenkezett volna, így ismét a szája elé rakta a mutatóujját, és elindult. Miután eltűnt a folyosón elkanyarodva, a szolga idegesen, apró, de lassú léptekkel sietett el, nehogy meglássák, és kérdőre vonják, mit keres itt.

Donghyun elszánt tekintettel ment egyenesen a királyi lakosztály felé, miközben a katona szavai csengtek a fülében, aki odaadta a tálcát a szolgálónak. „Minjoon király”.

- Király, a fenéket! – dörmögte alig hallhatóan az orra alatt, miközben egyre közelebb jutott úti céljához, anélkül, hogy bárkivel is találkozott volna.

Ahogy a két férfi meglendítette a kardot feléjük, Eunji hirtelen felpattant, és hátat fordítva a katonának elérte, hogy az a kezét összefogó kötelet vágja el, és abban a pillanatban már a hercegért is vetette magát, akit megragadva elrántott a kard útjából.

Míg Minwoo a földön fekve próbálta felfogni, mi történt, Eunji feltérdelt, és a pengét két tenyere közé fogva akadályozta meg a feléje lendített kardot. Kinyújtott ujjaival erős támadást mért az ellenfele gyomrába, amitől az összegörnyedt, majd egy rúgással a földre küldte a férfit. Ekkor a másik támadt rá, ám a kardot sikerült kikerülnie, majd ellenfele kezét megragadva kiverte a kezéből a kardot, és egy rúgással a földre küldte.

- Ez tényleg lenyűgöző Hwang Eunji! – mosolyodott el Hyeonwoo, miközben az említett férfi eloldozta Minwoot és felvették a kardokat.

Ahogy elszánt tekintettel, kezükben a karddal Hyeonwoo felé fordultak, a férfinek csupán tapsolnia kellett egyet, az ajtó kivágódott vele szemben, és egy csapat felfegyverezett katona sietett be, félkörben megállva.

- Kíváncsi vagyok, ennyivel hogyan bírtok el – mondta Hyeonwoo elégedett arckifejezéssel.

- Felség! – szólalt meg Eunji, miközben a sereg felé fordulva maga mögé állította a herceget. Ám mielőtt folytathatta volna, Minwoo megszólalt.

- Minden rendben – közölte a férfivel határozottan, miközben megfogta a kardját, jelezve, hogy leengedheti. – Vigyázok magamra. Ígérem.

Eunji csak bólintott, majd egymás mellé álltak, és hamarosan elkezdődött a küzdelem. Elég sokan voltak, mégis remekül helytálltak mind a ketten, Hyeonwoo pedig csak élvezte a műsort. Időközben néhányszor sikerült Eunjit és a herceget is megsebesíteniük néhány vágással, de komolyabb sérülést egyikőjük sem kapott.

Eunji épp végzett az egyik férfivel, és szusszant egy pillanatra, míg másik támadt volna rá, és a trónra pillantott. Legnagyobb rémületére nem találta ott Hyeonwoot, és hamarosan meg is tudta, miért. A férfi felvéve az egyik holt embere kardját, Minwoo felé igyekezett.

- Felség! – kiáltott Eunji, ahogy a torkán kifért, ám azonnal megpördült, épp kivédve a támadást, amit felé intéztek, majd ahogy elrúgta ellenfelét, ismét a herceg felé pillantott.

Minwoot váratlanul érte Hyeonwoo támadása. Épp elfoglalt volt egy másik katonával, ám így is sikerült időben maga elé rántani a kardot, ami összeütközött Hyeonwooéval. A férfi féloldalas mosollyal ismét erőt vitt a fegyverbe, és egyre inkább közelítette azt Minwoo nyakához.

- Szánalmas alak! – dörmögte halkan a herceg, majd felkiáltott, hogy ebből is erőt nyerjen, ellökte magától Hyeonwoo kardját, a férfi pedig megtántorodott.

- Küzdj meg velem egy az egy ellen! – kiáltott feléje Minwoo elszántan, miközben készen állt a harcra, Hyeonwoo azonban teljes nyugodtsággal, szokásos mosolya kíséretében pillantott rá. Egy hirtelen rúgással Minwoot nekiküldte az ajtónak, ami könnyű elemei miatt kitört, a herceg pedig a darabkákkal együtt a szomszédos helyiségbe került, és nagyot puffant a földön. Míg próbált felkelni, Hyeonwoo lassú léptekkel közeledett felé, mint aki kiélvezi minden egyes pillanatát a küzdelemnek, tudva, hogy Minwoo már nem szökhet meg.

Eunji eközben hősiesen küzdött a többi katonával, akik mind rá támadtak, átadva a másik terepet uruknak. Aggódott a herceg miatt, de egyszerűen nem tudott szabadulni a katonák miatt. Végül mikor már csak ő maradt talpon a hosszú küzdelem után, már se Minwoot, se Hyeonwoot nem látta. Rohanni kezdett a kitört ajtó irányába, majd végig a folyosón, amerre ösztönei irányították.

Minwoo és Hyeonwoo közben a herceg sorozatos hátrálása miatt elérkeztek a bejárati ajtóhoz. Minwoo úgy érezte, már nem bírja sokáig, és remélte, hogy Eunji jól van, és hamarosan megérkezik, más különben Hyeonwoo legyőzi. A férfi közben folyamatosan támadta a herceget, ám végig úgy tűnt, hogy csak játszadozik vele, és még nem állt szándékában ártani vele. Mikor fordult a kocka, és Hyeonwoo már komolyan vette az egészet, és a földre került herceg felé lendítette a kardját. Minwoo kardját arca elé helyezte védekezésképp, míg a másik karján támaszkodott, azonban semmi jóra nem számított. Végül, ahogy Hyeonwoo támadásra készen felkiáltott, hirtelen megjelent Eunji, aki egy repülő rúgással támadta meg a férfit. Hyeonwoo legurult a lépcsőn, Eunji pedig felsegítette a herceget.

- Jól van, felség? – kérdezte aggodalmasan végignézve a fiúk, aki válaszként csak bólintott, majd Hyeonwoora pillantott.

A férfi épp akkor állt fel, Eunji pedig ösztönösen maga mögé állította a herceget. Újabb összecsapásra azonban nem került sor, ugyanis, amint Hyeonwoo tett egy lépést előre, egy nyíl találta hátba, amitől a férfi megtántorodott. Minwooék felpillantottak és nem messze tőlük pár felfegyverzett bátor falusi férfit pillantottak meg, a királyhoz hű katonákkal, akik ki tudja, min mentek keresztül ez idő alatt. Végre sikerült megállítaniuk Hyeonwoot, aki már csak a büntetésre várt a börtönben, míg a királyi család ismét elfoglalhatta méltó helyét.

Mindeközben Donghyun elérkezett a király lakosztályához, ahol kissé lehajtott fejjel állt meg az ajtó előtt, hogy beengedjék. Amint az ajtó kinyílt, Donghyun valamelyest megkönnyebbült, ám a java még csak ezután jött.

A herceg az asztalkához ment, és kipakolta rá a tálcán lévő edényeket, miközben Minjoon behunyt szemmel ült, teljes nyugodtsággal. Donghyun nyelt egy nagyot idegességében és magában többször visszaszámolt, mikor cselekedjen, ám végül csak felállt, és hátat fordítva Minjoonnak lassan elindult az ajtó felé.

- Várj csak! – szólalt meg a férfi halkan, miközben pillái még csak meg se rebbentek.

Donghyun megtorpant, kezét maga mellé helyezte és kitapogatta a ruhái alatt rejtőző kard markolatát.

- Hagyjatok magunkra! – szólt ekkor Minjoon a kint álló szolgákhoz, akik értetlenül ugyan, de végül engedelmeskedtek a parancsnak. Donghyun ideges volt, jól tudta, hogy miért tette ezt a férfi.

Míg a fiú meg se moccant, Minjoon felállt és kardjához lépett, ami nem volt messze tőle. Lassan kihúzta a hüvelyéből, és megcsodálta a csillogó pengét. Közben Donghyun felkészült, hogy bármelyik pillanatban előrántsa a kardját, miközben válla felett hátranézett a férfire.

- Nem hittem volna, hogy itt, ilyen körülmények között találkozunk – vallotta be a férfi elmosolyodva. – Ifjú herceg. Mondja, hol van hűséges lovagja?

A kard hüvelyét eldobva szembe fordult a herceggel, aki követte a példáját. Előrántva a kardját a férfire nézett, aki ismét csak mosolygott.

- Felettébb vártam ezt a találkozást – jelentette ki Minjoon, majd Donghyun rátámadt.

Egyikük se becsülte le a másikat, és óvatosak voltak. A herceg ügyesen védekezett és felelt a támadásokra, ám sose sikerült még csak a közelébe se érnie, hogy megsebezhesse a férfit. Látszólag valamivel tehetségesebb volt nála, viszont ezt igyekezett sem az arckifejezésével, sem a cselekedeteivel elárulni. Csak a szüleire gondolt, és arra, hogy értük megnyeri ezt a küzdelmet.

A kardok folyamatos találkozásának éles hangja betöltötte az egész helyiséget, miközben a körülöttük lévő dolgok sínylették meg a következményeket, a két fél pedig jóformán az egész szobát bejárta a harc során. Végül valahogyan Donghyunnak sikerült megsebesítenie Minjoon arcát, ami egészen meglepte a férfit. Kezdetben mosolygott, majd egyre inkább agresszívvá vált. Látszott, hogy nem kezelte jól, ha valaki hozzá ért, ez pedig a hercegnek előnyére, de hátrányára is lehetett.

A kardok egy újabb találkozása után a két penge elkerülve egymást megvágta a másik fél vállát, majd megállt a nyakánál. Hosszú percegik álltak egymás szemébe nézve, mozdulatlanul. Végül Donghyun volt, aki felütötte Minjoon kardját, és elkerülte az újabb támadást, majd ő indult meg a férfi felé. A küzdelem ismét szünetelt pár percre, mikor Donghyunt sikerült sarokba szorítani. Minjoon a kifáradt fiú nyakához szegezte fegyverét, majd kiütötte a kezéből a kardot.

- Nem biztos, hogy jó döntés volt kiállni ellenem – szólalt meg a férfi, miközben mindkettejükről folyt le az izzadtság. – Nem gondolja, felség?

Minjoon felemelte a kardját, majd épp a fiú felé lendítette volna, ám Donghyun ekkor egy másik, véres kardot vélt észrevenni, átfúródni a férfi testén, aki mögött pedig Minki állt. Minjoon fájdalmasan nyögött fel, ám hangjának semmi ereje nem volt, a levegő is beléje szorult, és ahogy Minki kirántotta a fegyverét, a férfi eszméletlenül esett össze, és terült el a földön.

Donghyun kikerekedett szemekkel nézett Minkire, aki láthatólag szintén kimerült, a kardjával pedig nem Minjoon találkozott elsőként. A fiú arra számított, a férfi jól leszidja, amiért önmaga nézett szembe Minjoonnal, maga se tudva, mivel jár, ám ehelyett Minki halkan csak ennyit mondott. – Indulás.

Intett a hercegnek, aki csendben követte őt.