Csak a foci - 2. fejezet

Lu Han másnap reggel már korán a kertben volt. Mikor mamája felkelt, és látta az ablakból szorgos unokáját, elmosolyodott, és arra gondolt, meglepi a fiút valami finom reggelivel. Le merte volna fogadni, hogy nem evett semmit sem, mielőtt kiment volna.

Már régóta csak ketten vannak. Többször érzik, hogy túl csendes a ház, de beletörődtek, és boldogan élnek együtt. Lu Han nagy segítségére van az idős asszonynak, akit nagyon szeret. Örömmel végzi el miatta a ház körüli munkákat, amik megterhelők lennének a nőnek, és segít a kertben is, hiszen a mamája dereka sem a régi már. Mivel beköszöntött a tavasz, egyre több munka lesz a kertben.

- Igazán megvárnak a növények, míg megreggelizel – lépett ki az ajtón a mamája mosolyogva. – Mikor keltél fel?

- Nemrég – dörmögte a fiú, majd elnyomott egy ásítást.

- Megint késő estig fent voltál?

- Nem tehetek róla. Nem tudtam elaludni – magyarázta a fiú, miközben elültette a maradék palántákat, majd a csaphoz lépett és megtöltötte vízzel a kannát. – Ezt befejezem és bemegyek.

Mamája mosolyogva bólintott, és visszament a házba.

Negyed óra múlva Lu Han szinte úgy robogott be az ajtón, ami egyenesen a konyhába vezetett, majd leült az asztalhoz, amin már ott volt a szendvicse és a kakaója. Azonnal nekilátott enni, a mamája pedig csak mosolyogva nézte, a négyzet alakú asztal másik végében ülve.

- Úgy eszel, mintha attól félsz, hogy valaki elveszi tőled – nevetett fel a néni. – Megmostad a kezeidet?

- Még kint – bökött a fiú az ajtó felé teli szájjal.

Le se nyelte az utolsó falatot, megköszönte a reggelit, majd besietett átöltözni és már indult is a pályára a srácokhoz. Ám ahogy kinyitotta a nyikorgó, kissé rothadozó falécekből álló kiskaput, hirtelen megtorpant. A szomszéd kiskutya futott feléje, és felugrott a lábaira.

- Bocsi, Lo Mein – simogatta meg a kutyus fejét -, most sietek.

A kutya egy ideig követte, ám az utca végén megállt, egy ideig várt és nézte, ahogy a fiú távolodik, majd visszafutott a gazdájához. Lu Han elsőként ért a pályára, nem sokkal utána érkezett Yang Xu. Eleinte ketten kezdtek el játszani, a többiek úgy fél órára rá jelentek csak meg. Miközben játszottak, Lu Han fejében Zheng Zhi szavai csengtek vissza, és egyszerűen nem tudott másra gondolni. Kizökkentette a játékból, és ő maga is érezte, hogy nem tud megfelelően figyelni. A játékot szerencsére nem befolyásolta, de Yang Xu észrevette. Jó ideig nem jegyezte meg, csendben figyelte barátját, ám amíg szünetet tartottak, végül rávette magát.

- Minden oké? – lépett oda a padnál álló Lu Hanhoz, aki épp visszacsavarta a kupakot az üvegre, majd elrakta a táskába.

- Persze, mire gondolsz?

- Olyan, mintha zavarna valami

Lu Han nem felelt azonnal. Természetes, hogy Yang Xu észrevesz mindent, ha Lu Han nem úgy viselkedik, ahogy eddig szokott. Már vagy tíz éve ismerték egymást, és bár a fiú egy hónappal volt csak idősebb nála, olyan volt, mintha testvérek lettek volna.

- Csak nem aludtam valami jól – mosolyodott el végül Lu Han. – Biztos az idő miatt van.

Yang Xu bólintott, majd visszament a pályára, a játék pedig ment tovább. Lu Han csak nézte a barátját, miközben próbálta eldönteni, mit kéne tennie. Yang Xu is legalább annyira szerette a focit, mint ő, világ életükben együtt játszottak, és el se tudta képzelni, hogy lehet olyan, mikor a fiú nincs mellette. Sok gondolkodás után úgy döntött, elfogadná a férfi segítségét, ám most mintha elbizonytalanodott volna.

- Yang Xu – kiáltotta el magát egyszer csak.

A játék ment tovább, miközben a két fiú a pálya szélét körbesétálva beszélgettek. Lu Han végül úgy döntött elmond mindent barátjának a tegnapi férfiről, és felajánlja neki, hogy ő is csatlakozhatna.

- Szóval azt mondod, maga Zheng Zhi jött el ide? – kérdezte a fiú hitetlenkedve. – Ő volt az, akinek balesete volt pár hónapja, ugye?

- Igen, már jó pár hónapja – bólintott Lu Han. – Azon gondolkodtam, lenne kedved neked is jönni? Megnézhetnénk, mit tud tanítani.

Yang Xu nem felelt azonnal. A többiekre nézett, akik még mindig játszottak, és elmosolyodott.

- Ez igazán nagy lehetőség lehet – szólalt meg aztán, miközben újra barátja felé fordult. – És szurkolok neked. Viszont nem érzem úgy, hogy nekem is mennem kéne. Sokkal jobb vagy nálam, és neked valóban nem kéne ilyen helyen fecsérelni az időt. Tudom, hogy jól mulatsz, meg minden, hiszen mi vagyunk a barátaid, de akkor is… Te nyugodtan menj csak, mind támogatni fogunk. Én itt maradok, és segítek a kicsiknek. Szükségük lesz rám, még ha nem is vagyok olyan jó.

- Ne mondd már ezt, te is tök jó vagy.

Yang Xu felnevetett. – Köszönöm, hogy ezt mondod, de ami tény, az tény. Megelégszem én ezzel is, hidd el! És ha bekerülnél egy olyan csapatba, mint Yu Hai-é… csak arra vigyázz, hogy ne válj olyanná! Tudod, mennyire nem bírom őket.

Lu Han bólintott, majd ő is röviden felnevetett, hamarosan azonban halvány, zavart mosollyal fordult szembe barátjához.

- Biztos nem jössz?

- Nyugi, mondtam már. Nekem tényleg jó itt, én megelégszem ezzel. Neked pedig sok sikert.

Hátba veregette barátját, aki a srácokat kezdte bámulni, ám tekintete a domboldalon lévő padon ülő férfire siklott. Yang Xu követte a pillantását, elmosolyodott, majd előre lökte a fiút.

- Menj! – mondta neki mosolyogva, mire Lu Han meglepetten nézett vissza rá.

Végül elmosolyodott, bólintott egyet, majd megkerülve a pályát felfutott a férfihez. Yang Xu egy ideig még nézte barátját, majd összecsapta a kezeit, és csatlakozott a többiekhez.

- Hé! – kiáltotta el magát Lu Han, mikor a padhoz érve meglátta, hogy a férfi épp indulni készül. – Ha áll még az ajánlata, akkor segítsen nekem! Ha olyan jó, ahogy mondja… Akkor legyen az edzőm, Mr. Zheng Zhi.

A férfi lassan fordult feléje, elmosolyodott, majd visszafordult és elindult. Lu Han azt hitte, már nem is fog rá reagálni, és már szólásra is nyitotta a száját, ám a férfi megelőzte.

- Holnap reggel ötkor gyere ki a pályára – kiáltotta Zheng Zhi, miközben tovább sántikált.

Lu Han felhúzta a szemöldökét, majd csak fintorgott egyet a férfi viselkedése miatt. Akkor jött rá, mit is mondott neki.

- Ötre? Mit akar olyan korán?

Lu Han még aznap elvégezte azokat a feladatokat, amiket másnap délelőttre tartogatott, és a mamája nem tudta volna megcsinálni. Megcsinálta a nyikorgó kiskaput, bevásárolt, kimosta a sáros ruháit és rossz idő esetére vágott össze még néhány fát. Utolsóként megöntözte a kertet, és végzett az ültetésekkel is. Estére fáradtan dőlt ágyba, de aludni nem tudott. Izgatott volt a másnap miatt, és csak arra tudott gondolni, mi vár rá. Beállította az ébresztőjét, ami hűségesen fel is keltette őt négykor. Kinyomta a zenét, majd a fejére húzta a párnát. Nagyon álmos volt, és semmi kedve nem volt felkelni. Jó ideig csak feküdt, hirtelen azt se tudta, miért kell ilyenkor felkelnie, és ahogy ezen elmélkedett, beugrott neki. Olyan iramban kelt fel, hogy majdnem lefejelte az ágya felett lévő könyvespolcot, majd rohant is a fürdőbe. Igyekezett nem zajongni, hogy ne keltse fel a mamáját. Már akkor szólt neki, amint előző nap hazaért, így nyugodtan elmehetett, anélkül, hogy felkeltené.

Eléggé elszaladt az idő, és enni nem volt ideje, így belebújt a melegítőpulcsijába, felkapott egy péksütit, és útközben gyorsan megette. Mikor fél óra múlva a pályára ért, Zheng Zhi már várta őt.

- Siettél? – kérdezte a férfi mindenféle üdvözlés nélkül.

Lu Han nyelt egy nagyot, összeszedte magát, majd bólintott.

- Minek ráncigált ide ilyen korán? – kérdezte kelletlenül, miközben összerázkódott a reggeli, hideg széltől.

A férfi jól be volt öltözve, így nem fázott, ám Lu Han a mezében állt előtte, rövidnadrágban, pusztán csak egy pulcsi volt rajta. Bár a zokni fogott valamit, még így is fázott.

- Hideg van – szólalt meg a férfi sejtelmesen elmosolyodva. – Mit szólsz a bemelegítéshez?

Mielőtt Lu Han megszólalhatott volna, Zheng Zhi már sorolta is a feladatokat, és diktálta az ütemet. A nyújtást illetően felülről indultak lefelé, majd a pályán körbe kellett futnia négy kört.

- Felülés, fekvőtámasz! – adta ki a feladatot Zheng Zhi, alig, hogy a fiú visszaért.

Lu Han szúró pillantást vetett rá, de megcsinálta, amit a férfi mondott. Közben érezte, hogy egyre kevesebb ereje marad, és kezdett éhes és szomjas is lenni. A szája kiszáradt, nyála is alig volt már, de nem panaszkodott, tudta, hogy nem teheti. Végül a fekvőtámaszok után oldalra fordult és a hátára feküdt. Kezeit kitárta, és lihegve nézett fel az égre.

- Ennyi? – kérdezte a férfi, miközben elővett a táskából egy üveg vizet, majd a fiú szemei láttára megbontotta és elkezdte inni.

Lu Han szemei tágra nyíltak. Körbenyalta száját, és ezt látva Zheng Zhi felnevetett, mire a fiú zavartan kapta el a tekintetét. A férfi a táskához lépett és egy ugyanolyan üveget vett elő, majd odadobta a fiúhoz.

- Ne idd meg egyszerre mindet! – figyelmeztette, miközben a fiú azonnal ráhúzott. – Csak felkeveredik. Ettél rendesen reggelit?

Lu Han némán megrázta a fejét, miközben visszacsavarta a kupakot az üvegre, majd a pad mellé hajította a flakont.

- Egy sportolónak tudod, mi a legfontosabb? – folytatta Zheng Zhi. – Megfelelő edzés, megfelelő táplálkozás. Ha éhes gyomorral akarsz edzeni, a végén még elájulsz itt nekem.

Lu Han felállt, míg a férfi felvette a labdát, és a pálya közepére állt.

- Kezdjük a levétellel – közölte, miközben mutatta a fiúnak, hova álljon. – Mutasd meg, hogyan veszed le! Először lábbal.

Zheng Zhi eldobta a labdát, Lu Han pedig megpróbálta levenni. Elsőre sikerült, így tovább haladtak.

- Térd! – kiáltotta Zheng Zhi és már dobta is a labdát.

Lu Han ezt is sikerrel levette, így egyre magabiztosabbá vált. Harmadszorra mellről próbálták, ami szintén jól ment. Bár nem volt sok, mégis örült, hogy ezt jól megcsinálta.

- Folytassuk a passzal! Egyérintő! Arra figyelj, hogy ha passzolnak, nem ajánlatos kapásból messzire, mondjuk a kapura rúgni, mert a labda pattoghat, és nem abba az irányba megy, ahova te szeretnéd. Ám ha jönnek rád, mindig azonnal tovább kell adnod. Nem szerencsés, ha felnézel, mikor rajtad vannak, mert azonnal elveszted a labdát. Mindig akkor nézz körbe, mikor inkább kapnád, így tudod, jön-e rád valaki, vagy merre vannak a társaid. A közeledben lévőkre nem kell az arcukig felnézned, ha a csípőjüket látod, el tudod dönteni, melyik csapatban van.

- És ha én inkább vinném a labdát és nem passzolnám le azonnal? – kérdezte Lu Han.

- Nem bámulhatod állandóan a labdát, akkor is figyelned kell, mikor, hol van az ellenfeled. Ha nem láthatod, másképpen kell érzékelned, merre van a labda. Ez lesz a következő. Elsőként vezesd a labdát a pálya egyik szélétől, kikerülve a bójákat, a középvonaltól pedig lőj rá a kapura!

- Arra a kis kapura középvonaltól? – bökött a kapu felé Lu Han döbbenten.

- Miért? Nehéz? – nézett rá Zheng Zhi elmosolyodva, majd visszasántikált a padhoz a bójákért.

A pálya nem volt arányos, hiszen csak egy tér volt, ahol a kis gyerekek szórakozhattak, így a kiskapura nem mindenki találhatott rá középpályáról.

Lu Han segített felállítani a bójákat, majd nekikezdett a gyakorlásnak. Közben Zheng Zhi végig dirigált neki, ha hibázott. Többször is a kapufát találta el, volt, mikor bement, de az esetek többségében éppen mellé ment.

- Tudod, mi a probléma? – kérdezte Zheng Zhi, mikor Lu Han a labdát maga előtt rugdosva sétált vissza a kiinduló pontjához.

- Mi? – vágott vissza harapósan.

- Mindig a labdát nézed, mert bár nincs körülötted senki, félsz, hogy elveszíted – magyarázta neki Zheng Zhi. – Figyelsz a bójákra, de csak épp arra, ami mellett elmész, meg, ami éppen jön. Egyáltalán nem nézel fel, hogy merre van a kapu, mielőtt elrúgnád a labdát.

- Nem tudok úgy rúgni, hogy nem nézem a labdát, mert nem tudom, hol van – vágta rá azonnal Lu Han.

- Ez lesz a következő feladat célja. Tegyél két kört a labdát vezetve a pálya körül! De közbe nézz fel, nézz körbe, ám egy pillanatra se veszítsd el a labdát!

Lu Han a szemét forgatva sóhajtott, majd nekifogott a feladat teljesítésének. Miközben futott, a férfi minden mozdulatát szemmel követte, és próbálta kivenni azokat a hibákat, amik elkerülése ezek után a fiú segítségére lehet. Lu Han többször felnézett, oldalra, és előre is, miközben végig sikerült megtartania a labdát. Kocogva haladt, és nem rúgott olyan erősen, hogy tudja irányítani. A feladat végeztével megállt a padnál és Zheng Zhire nézett, várva megjegyzéseit, a férfi azonban egy sötét kendőt dobott oda neki és csak annyit mondott:

- Kösd fel!

Lu Han elkapta a ruhadarabot, és értetlenül nézett rá, majd a férfire emelte a tekintetét.

- Kösd a szemedre! Meg kell tanulnod, hogy ne bámuld állandóan a labdát – magyarázta a férfi. – Szemeid helyett használd a füleid, hogy tudd, merre van a labda!

- Ez hülyeség! – horkant fel Lu Han.

- Nem hülyeség – ellenkezett határozottan Zheng Zhi. – Segíthet a jó passzolásban és a labda megtartásában.

Lu Han egy pillanatig elgondolkodott, majd felkötötte a kendőt a szemére. Kitapogatta a lábaival a labdát, majd nagyon kicsiket rúgott bele, hogy könnyen megtalálhassa. Többször elvesztette szem elől, így elég lassan haladt. Fél kört tett meg csupán, mikor az agyára ment, hogy már megint eltűnt a labda, és dühében lekapta a kendőt a szemeiről. Körbenézve sehol sem látta Zhang Zhit. A férfi szó nélkül lelépett, míg neki beköttette a szemeit. Haragudott a fickóra, de ahogy megpillantotta a labdát nem messze tőle, rájött, hogy még lehet eredménye ennek a gyakorlásnak. Maga elé rakta, majd visszatette a kendőt a szemeire, és folytatta tovább az edzést. Bármilyen dühös is lett néha, vett egy mély levegőt, és összeszedte magát. Végül órák hosszat edzett, anélkül, hogy észrevette volna, hogy eltelt az idő.