Janus - A menedék - 5. fejezet

A napok teltek, ám Young és Kwangmin herceg között még mindig feszült volt a hangulat. Nagy mértékben befolyásolta őket az, hogy ha egymásra néztek, szinte magukat látták, és nem tudták, mégis hogy kellene viselkedniük. Kwangmin lassan beletörődött, hogy a Janusban kell élnie egy ideig, és életvidáman töltötte napjait. Legtöbbször Young körül mászkált, és próbált segíteni a fiúnak, ám Young ezt nem engedhette meg. Úgy érezte, csak még szánalmasabbnak festene.

A többiek lassacskán megszokták, hogy Youngból kettő van, ám sokszor beszélgettek arról, hogy ha Young is olyan szépen öltözne, mint a herceg, mégis hogyan tudnák őket megkülönböztetni. A fiú valamivel magasabb volt, mint Kwangmin, és a frizurájukban, testtartásukban is különböztek. Ha viszont nem álltak volna egymás mellé, lehet, nehéz dolguk lett volna. Idővel biztosan találnak valamit, vagy hozzá szoknak, mégis kedvelt téma volt a két fiú, persze csak, ha ők épp nem voltak a közelben. Már-már felmerült a kérdés, mi lenne, ha testvérek lennének. Mindenféle történeteket találtak ki, hogy szakadhattak el egymástól, amit drámaian túljátszva elő is adtak a többieknek.

Viselkedésükben hasonlóak voltak, bár Young valamivel félénkebb volt, inkább magába zárkózott, amíg Kwangmin nyíltan megmondott mindenkinek mindent. Bár, mint az összes vendégnek, neki is meg kellett szoknia, hogy itt az emberek tegezik egymást, de később nem okozott gondot.

- Kwangmin! – lépett oda egyik alkalommal Jeongmin a fiúhoz, mikor az épp felfelé tartott a szobájába. – Ne haragudj, hogy megint ezzel kérdezünk, de nagyon foglalkoztat mindenkit. Van valami ötleted, miért hasonlítotok ennyire?

- Nem tudom – felelte mosolyogva a herceg. – Nincs testvérem, édesapámmal és édesanyámmal élek, mindig is hárman voltunk. A mai napig nem tapasztaltam ilyet, és nem is hittem, hogy előfordulhat.

Eközben Minwoo Young-ot próbálta faggatni, aki épp a szennyest pakolta be a mosógépbe.

- Felség! Mondtam már párszor, hogy nem szeretek erről beszélni – válaszolt a fiú nyugodt hangon. – Régóta élek itt a Janus-ban, Hoonék a családom.

- Akkor Hoon az apád?

- Dehogyis. Ő csak…

- Megtalált valahol? Vagy örökbefogadott? – kíváncsiskodott tovább a herceg egyre izgatottabban, amivel Youngot egyre csak idegesítette.

A fiú nem válaszolt, így Minwoo folytatta. – És a szüleid? Apád itt élt? – Young a fejét rázta, a herceg pedig folytatta. – És anyukád?

Erre Young már hezitált, és a herceg is látta, hogy megváltozott az arckifejezése, de végül ismét csak a fejét rázta. Beállította a gépet, majd a helyére rakta az üres kosarat és távozott. A herceg azonban érezte, hogy van itt valami.

Minki és Eunji nem kaptak újabb küldetéseket, de szinte sosem látták őket a hercegek. Minkivel még úgy-ahogy kijöttek, hiszen a legtöbbjüket ő mentette meg, de Eunjivel nem sokat beszélgettek. Akármikor itthon volt, mindig csak Hoonnal és Younggal beszélgetett. A hercegek időnként elnézték, ahogy a fiúval szívatták egymást, nevetgéltek és jól elbeszélgettek. Látszott, hogy régóta ismerték egymást, tényleg testvérként bántak a másikkal. Néha úgy érezték, mintha a kisöccsük lett volna.

Donghyun és Hyunseong jobban viselte, de őket se hagyta nyugodni ez az egész. Amikor mindenki együtt evett, valahogy a hangulat mindig más volt, mint Kwangmin herceg érkezése előtt. Legtöbben mindig azt figyelték, Younggal mikor mozdultak egyszerre.

Egyik alkalommal azonban Hoon is meghallotta, hogy a két fiúról beszélgetnek, ahogy elhaladt a zongoraterem előtt. Megtorpant és megállt az ajtóban.

- Hol van Kwangmin? Nem közösítitek ki, ugye? – nézett rájuk felhúzott szemöldökkel, de arcán mosoly bujkált.

- Nem. Biztos Younggal van – vágta rá Donghyun azonnal.

A férfi rákérdezett volna, miért viselkednek mostanában így, és miért beszélgetnek állandóan Youngról és Kwangmin hercegről, de nem akart akadékoskodni, és főleg nem akarta más dolgába beleütni az orrát. Youngra fiaként, vagy akár öccseként tekintett, és bár vele töltötte a legtöbb időt, valamilyen módon a többiekre is. Mindig is úgy tartotta, aki a Janusba lép, a családjához tartozik, még ha ez ideiglenes is.

Már épp indulni készült, amikor Hyunseong utána kiáltott. – Hoon! Kérdezhetünk valamit?

A férfi beljebb lépett, behajtotta maga mögött az ajtót és mosolyogva bólintott.

- Ismerted Young szüleit? – kérdezte Hyunseong herceg. – Mindig azt mondjátok, hogy régóta itt van, de mégis mióta?

- Miért foglalkoztat ez titeket ennyire? – felelte a férfi, már majdnem hogy elnevetve magát. – Jobb lenne, ha saját magatokkal törődnétek. Csak viselkedjetek, ahogy eddig! Aminek ki kell derülnie, az úgy is kiderül a maga idejében.

Megpaskolta a hozzá legközelebb ülő Jeongmin vállát, majd újra azon volt, hogy induljon.

- Állítólag az anyja is itt élt – szólalt meg gyorsan Minwoo, mielőtt elérte volna az ajtót. – Ő most hol van?

A férfi döbbenten nézett a hercegre, tekintete már szinte aggodalmas volt.

- Ezt honnan veszed? – kérdezte a férfi egyre idegesebben, mire a fiú zavartabb és félénkebb lett, és elkezdett hadarni.

- Ő mondta, vagyis nem mondta, de rákérdeztem és hezitált, mielőtt válaszolt volna, és bár nemmel felelt, szerintem nem volt igaz.

Hoon elkomolyodott, majd a padlót kezdte bámulni. Minwoo már aggódott, hogy rosszat mondott, ám mielőtt bárki megszólalt volna, Kwangmin érkezett meg.

- Miről beszélgettek? – kérdezte mosolyogva, majd elfoglalt egy szabad széket. Végignézett a jelenlévőkön, de senki sem felelt, így folytatta. – Youngról?

- Hoon! Mondd el! Nem szabad tudnunk? – kérdezte Jeongmin meg sem hallva a fiút. Egyre kíváncsibb volt, és egyre jobban foglalkoztatta az egész.

- Biztos, tudsz valamit! Légyszi! – könyörgött Minwoo.

A férfi sóhajtott egyet, majd ő is leült egy székre. Úgy helyezkedett el, hogy mindenkit láthasson.

- Nem szeretek erről beszélni, mert tudom, hogy Young sem – kezdte óvatosan, halk és komoly hangon. – De úgy érzem, nincs miért titkolnom és úgyse hagynátok békén. Viszont neki ne beszéljetek erről. Én nem mondtam semmit, és ti se tudtok semmiről.

A fiúkban azonnal rengeteg kérdés fogalmazódott meg, de inkább hallgatták a férfit, és türelmesen vártak, hogy magától válaszolja meg őket.

- Nagyjából tizennégy éve lehetett. Viharos éjszaka volt. Bár már akkor is ezzel foglalkoztunk, a védelmezők még mások voltak. Rajtam kívül csak egy herceg volt itthon aznap éjjel. Épp elhaladtam a bejárat előtt, ahogy átmentem az előszobán, mikor zörgést hallottam meg. Ahogy óvatosan kinyitottam az ajtót, egy hölgy ült a küszöbön, kisfiát szorongatva.

- Ő volt Young? – szólt közbe Hyunseong idegesen, mire a férfi bólintott, majd folytatta.

- Mindkettőjükön voltak horzsolások, zúzódások, kisebb-nagyobb sérülések, az asszony valamivel jobban meg volt sebesülve. Mindketten fáradtak és legyengültek voltak. Young meg is fázott, arra emlékszem, de az anyánál semmi egyebet találtam, mikor megvizsgáltam. Kaptak csereruhát, és azonnal elhelyeztem őket egy szobában, ahol szempillantás alatt elaludtak. Egymást ölelték, mintha az anyja még álmában is védte volna a fiát, reggelre azonban nem ébredt fel, soha többé.

- Ez szomorú – kommentálta Minwoo lebiggyesztett ajakkal.

A többiek is átérezték a történet hangulatát, Kwangmin szemébe már könnyek is gyűltek, utat azonban nem engedett nekik.

- És a nevét te adtad Youngnak? – kérdezte Donghyun.

Hoon a fejét rázta. – Az anyja hívta itt. Megkért, hogy vigyázzak rá, de ekkor még úgy értettem, hogy rá és a fiára. Utólag belegondolva, lehet, hogy tudta, hogy nem fogja sokáig kibírni.

- Ezek szerint Young szülők nélkül nőtt fel? – szólalt meg halkan Hyunseong.

- Nem. Itt volt neki Hoon, Minki és Eunji – erőltetett mosolyt a szájára Jeongmin. – És az a herceg, aki akkor veled volt?

- Nem sokkal utána elment. Kedvesen bánt Younggal, de mivel ő még alig négy éves volt, mindenkitől félt. Időbe telt, mire rávettük, hogy egyen, vagy megszólaljon. Állandóan a szüleit kereste, én pedig tétlen voltam. Hamarosan visszatért Minki egy hercegnővel. Young jó ideig félt Minkitől is, ám a hercegnő sok sikert elért nála. Eleinte még csak bólogatott, és a fejét rázta, de már többet evett. Pár nap múlva már meg is szólalt, és a hercegnőnek hála bátrabb lett. Rövid időn belül rendeződtek a dolgok a birodalmában, így a hercegnő visszamehetett, de ezek után már könnyebb dolgunk volt Younggal. Minki igazán értett hozzá. remekül kijöttek. Young rengeteg mindent megtanult tőle, mindig kísérgette, részletesen elmeséltette a kalandjait, és szinte csodálta a férfit.

- Így érthető a mai kapcsolatuk is – kommentálta Donghyun.

- Igen. Hamarosan jött Eunji és többen is. Mára viszont csak ennyien maradtunk.

- Young emlékszik valamire? – kérdezte ekkor Jeongmin, mire Hoon bizonytalanul a fejét rázta.

- Nem hiszem. Bár amiket Minwoo elmondott, lehetséges. Mindig kerüli a témát, és örülnék, ha ezek után sem bosszantanátok vele. Csak viselkedjetek vele, ahogy eddig, rendben?

A hercegek bólintottak. – Érthető – szólalt meg Hyunseong. - Én sem akarnék…

Ekkor azonban Kwangmin mutatóujját a szája elé rakta és lepisszegte őket. Az ajtó felé bámult, mire mindenki arra pillantott. Egy perc se telt el, és megjelent Young, aki döbbenten nézett végig rajtuk.

- Rólam van szó? – kérdezte gyanakvóan, és kissé csalódottan, miközben háta mögé rejtette koszos kezeit.

- Dehogy – mosolygott Hoon, ami lassan kínos nevetésbe ment át. – Miből gondolod ezt?

- Mindenkit beavatsz, csak engem zárnak ki? Ilyet még sosem csináltál.

- Nem rólad volt szó – bizonygatta Hoon, miközben felállt. – A hercegek megosztottak egymással néhány dolgot magukról.

- Tényleg, az is jó lenne – suttogta a többieknek Minwoo, mire Jeongmin sokatmondóan oldalba bökte.

Kwangmin felállt, és odasétált Younghoz. Mindenki meglepetésére megérintette a fiú arcát, majd hüvelykujjával letörölte az arcán lévő koszt.

- Merre bujkáltál? – kérdezte mosolyogva. – Segíthetek valamiben?

Young egy időre ledermedt, egyenesen a herceg szemébe nézett, majd zavartan hátrébb lépett, és kissé meghajolva mentegetőzni kezdett.

- Elnézését kérem! Nem akartam zavarni, kérem, folytassák!

Sarkon fordult és távozott, ám Kwangmin utána rohant. Egészen a fürdőszobába követte, ahol Young lemosta a kezeit és az arcát, miközben a herceg az ajtófélfának dőlve, mosolyogva nézte.

- Tényleg nem találok magyarázatot a hasonlóságra – szólalt meg elgondolkodva, míg Young az arcával volt elfoglalva.

Mindketten a tükörbe néztek. Kwangmin Young mögött állt, hol magukra, hol a másikra vándorolt a tekintetük.

A nap hátralevő részében nem piszkálták egyikkőjüket sem. Donghyun és Hyunseong visszavonult a szobájába, Jeongmin és Minwoo pedig Kwangmin-nal játszottak jengát. Hoon közben segítet Youngnak, aki ha épp nem dolgozott, legtöbbször a szobájában volt. Együtt készítettek sütit, amire azonnal lecsaptak a hercegek, és ez jó jel volt. Kang Hoon csak mosolygott, ha meglátta őket, és örült, hogy ilyen jó kis család alakult ki. Biztos volt benne, hogy csak ideiglenes, mégis élvezett minden pillanatot, amit együtt tölthettek.

Este felé Kwangmin épp a könyveit nézegette, amikor Young illedelmesen kopogott, majd benyitott és elpakolta a mosott ruhákat a szekrénybe. Kwangmin többször is rápillantott, majd egyszer csak feléje fordult és megszólalt.

- A Young egyébként milyen név?

Young nem nézett rá, még mindig a ruhákat pakolta, közben pedig, mint aki meg sem hallotta, megkérdezte: - Szüksége van még valamire?

- Mi van a családoddal? – érdeklődött a herceg. Tudta, hogy nagyon is jól hallotta a kérdését, csak kerüli a válaszadást, így tovább próbálkozott. Sok minden aggasztotta kettejükkel kapcsolatban és mielőbb rá akart jönni.

- Kell még tiszta törülköző? – kérdezte Young miközben becsukta a szekrényajtót, és körülnézett a szobában.

- Figyelj már rám! – kiáltott fel a herceg idegesen.

Eddig tűrt, de kezdett elege lenni a fiú viselkedéséből. Odalépdelt hozzá, megragadta az ingjét, és egészen közelről a szemébe nézett. Young egy ideig lesütötte a szemeit, majd össze-vissza vándorolt a tekintete, csak épp a hercegre nem nézett.

- Tudom jól, hogy hallottad, amit mondtam – folytatta Kwangmin. – Miért nem figyelsz rám?

Young végre ránézett, majd megfogta a kezét, amivel az ingét fogta, és finom mozdulattal levette magáról.

- Azt hiszem, hozok még pár törülközőt – közölte, majd illedelmesen meghajolt és távozott.

- Nem hiszem el – bosszankodott a herceg, majd lefeküdt az ágyára. Magához vett egy párnát, és azt ölelve a plafont kezdte bámulni.