Janus - A menedék 2. fejezet

Az ajtó újra becsukódott mögöttük, ők pedig egy hatalmas hallban találták magukat. A falakat aranyszínű keretbe foglalt képek díszítették. A plafon magasan volt, a bejárati ajtón kívül egy-egy ajtó nyílt jobbra és balra, szemben pedig egy lépcsőn át az emeletre lehetett feljutni két oldalról. A teremben egy nagyjából Jeongmin herceggel egyidős fiú és egy idősebb férfi várta őket. A fiúnak kopottak és foltosak voltak a ruhái, mint a férfinak, aki majdnem kisebb volt a fiúnál, és a negyvenes évei végén járhatott. Jeongmin herceg és Go Minki odaléptek hozzájuk. A férfi velük szemben épp megszólalt volna, amikor egy másik fiú sprintelt be a terembe és megállt a kopott ruhás mellett.

- Elnézést a késésért – vakarta a fejét mosolyogva.

Elegáns, kék ruhában volt, amit aranyszínű díszek tettek tetszetőssé.

- Üdvözlünk Janusban! – szólt Jeongmin herceghez a férfi, miközben kedvesen mosolygott. – Biztosan Lee Jeongmin herceg vagy, már vártunk rád. Engedd meg, hogy bemutatkozzunk! Kang Hoon vagyok, a Janus tulajdonosa, ők pedig itt Young – mutatott a hozzá közelebb álló, rongyosabb fiúra, majd az elegánsabbikra – és Kim Donghyun herceg.

A három fiatal illedelmesen meghajolt. Időközben Jeongmin herceg arra gondolt, honnan jöhetett a jobb oldali fiú, hogy ő is herceg, és vajon mi lehet a rangja a másiknak, hogy ilyen ramatyul néz ki.

- Hamarosan kész lesz a reggeli – folytatta Kang Hoon, és épp abban a pillanatban megszólalt Jeongmin herceg gyomra, mint aki hallotta a hírt és jelzi, hogy már alig várja. Kang Hoon elnevette magát, majd azt mondta. – Young megmutatja neked a szobádat és a váltóruhád, aztán találkozunk az étkezőben.

Jeongmin hercegben nagy volt a bizonytalanság, és nem akart Go Minki nélkül menni sehova. Benne bízott egyedül. Ő már megmutatta neki a hűségét, ám a többiekben nem mert megbízni. A hely sem tetszett neki igazán. Amikor a férfi elindult Kang Hoon és Donghyun herceg után, ő megragadta a karját és kiskutya szemekkel, kétségbeesetten könyörögve nézett rá.

- Ne aggódjon! – nyugtatta a férfi, miközben finoman levette magáról a fiú kezét. – Itt már minden rendben lesz. Csak érezze otthon magát! Bennük megbízhat, régről ismerem őket.

- De – ellenkezett volna a herceg, ám maga se tudta, hogyan folytassa.

- Young kiskora óta velünk van és hatalmas segítség – folytatta Go Minki. – Megbízhat benne, remekül végzi a munkáját. Megvárom az érkezőben. Csak öltözzön át, és ott találkozunk, rendben?

Még egyszer bíztatóan rámosolygott az ifjú hercegre, majd elindult balra Donghyun és Kang Hoon után.

Jeongmin szemével követte a rongyos ruhákat viselő fiút, aki elindult a lépcső felé, majd az első lépcsőfok előtt megállt. Megfordult és némán intett a hercegnek, hogy kövesse. Tett pár lépést felfelé, ám mikor hátranézve látta, hogy a herceg meg se moccant, megtorpant. Addig várt csendben, amíg a herceg önszántából el nem indult.

Jeongmin herceg mindent alaposan megnézett, miközben felfelé mentek a lépcsőn. Egy hosszú folyosóra jutottak, ahol a falakon képek, ajtók és ablakok váltották fel egymást. Nagyjából a folyosó közepén a fiú megállt. Kinyitotta az ajtót és előreengedte a herceget. Jeongmin herceg először elővigyázatosan bekukucskált, azután lépett csak be.

A szoba hatalmas volt. Egy nagy ágy és szekrények voltak csak benne. Az ágyon egy ugyanolyan kék színű ruha volt szépen, gondosan kiterítve, amit a másik herceg viselt.

- A folyosó végén tud lemosakodni – szólalt meg hirtelen a fiú mögötte. – Szeretné, hogy megmutassam?

A herceg egy ideig tétovázott, majd szótlanul bólintott. Menet közben végig kifelé bámult az ablakon, amik az udvarra nyíltak, de sok mindent nem látott a függönyök és a magasság miatt. A nap már felkelt és kellemesen melegen sütött. Szeretett volna kicsit kimenni.

Young megállt a folyosó végén, és kinyitotta az egyik ajtót. Újra előreengedte a herceget, majd megkérdezte:

- Szeretné, ha megengedném a vizet, vagy szeretné maga beállítani?

- Megcsinálom – felelte Jeongmin herceg kissé bizonytalanul.

Young egy keskeny szekrényhez lépett elővett egy törülközőt és szappant. A fürdőszoba teljesen más volt, mint amit a herceg otthon megszokott. Fényes csempével volt kirakva a fal, és egy kabin állt rendelkezésre a mosakodáshoz. Az ő szigetén még nem volt ennyire fejlett minden. Máris hiányzott neki minden és mindenki. Hirtelen eszébe jutottak a szülei és el se tudta hinni, hogy egy pillanatra is megfeledkezett róluk.

- Idehozom a ruháját – zökkentette ki gondolataiból Young -, és itt maradok az ajtó előtt, ha valamire szüksége lenne.

Illedelmesen fejet hajtott és kiment, becsukva maga mögött az ajtót. Jeongmin herceg körülnézett. Minden olyan furcsa volt és ismeretlen. Lassan a zuhanykabinhoz lépett és megnézte a szürke, fényes valamit. Véletlen elcsavarta, valahonnan fentről pedig hideg víz folyt a fejére. Irdatlan tempóban és kiáltozva ugrott el onnan. Young azonnal berohant és pánikolva kérdezte meg, mi a baj. Mikor meglátta Jeongmin herceget vizes fejjel, olyan arcot vágva, mint aki abszolút nem értette, mi folyik körülötte, majdnem elnevette magát. Kezét ökölbe szorítva a szája elé tette, és mosolyogva próbálta visszafojtani a nevetést, mert tudta, hogy illetlenség lenne.

- Azt mondta, meg tudja csinálni – szólalt meg aztán.

Odalépett a zuhanyzóhoz és beállította a megfelelő vízhőmérsékletet.

- Ha végzett csak tolja a fal felé a csapot – utasította a herceget, majd kiment.

Jeongmin herceg újra a zuhanyhoz lépett. A vízbe tartotta a kezét. Elég jónak tűnt, így nekiállt vetkőzni. Negyed óra múlva lépett ki az ajtón már a kék szerelésben, amit Young készített neki. Ez is volt olyan tetszetős, mint amik neki voltak a palotában, de korántsem ugyanolyan. Szokatlan volt, ahogy minden más körülötte.

- Ha szeretne pihenni reggeli után – mondta Young miközben lefelé tartottak az étkező felé -, a szobája ott lesz, ahol először voltunk. A házban nyugodtan mászkálhat egyedül is akár, kénye kedvére, de ha kimenne, legyen oly szíves szóljon valakinek. Ha óhajtja, körbevezethetem a Janusban. Mindig szolgálatára vagyok, nyugodtan szóljon, ha bármire szüksége van.

- Te mióta élsz itt? – kérdezte a herceg.

Young úgy tűnt, számított a kérdésre. – Rég óta. Nagyon rég óta – felelte mosolyt erőltetve a szájára.

Kinyitotta az ajtót és beengedte a herceget. Az étkezőben is hatalmas képek díszítették a falakat, középen egy hosszú asztal volt, rengeteg férőhellyel. Kang Hoon, Donghyun herceg és Go Minki már helyet foglaltak. A székek egymástól elég messze voltak, akár még egy ember elfért volna közöttük, bár még így is sok hely maradt. Jeongmin herceg helyet foglalt Go Min Ki mellett és várt. Vele szemben ült Donghyun herceg, az asztal végében pedig Kang Hoon. A férfi felállt és Younggal eltűntek egy pillanatra, majd egy kerekes szekérrel jöttek vissza, amin az evőeszközök, tányérok, és a lábasok voltak.

Evés közben mindenki csendben volt. Go Minki is átöltözött még evés előtt, a sebét pedig Hoon ellátta rendesen.

- Hol vannak a többiek? – szólalt meg egyszer csak Jeongmin herceg.

Megszokta, hogy rengeteg ember mászkál körülötte, alig bírta a neveket is megjegyezni. Furcsa volt a csend és hogy ilyen kevesen vannak.

- Kik többiek? – kérdezett vissza Hoon értetlenül. – Nincs senki más. Csak mi vagyunk. Van még pár katonatiszt, olyanok, mint MinKi, és hozzá hasonlóan ők is küldetésen vannak éppen.

- Újra bajba került valaki? – kapta fel a fejét meglepetten Minki. – Tényleg! Mikor elindultam még mindenki itt volt.

- Igen, sajnos most sem Jeongmin herceg az egyetlen.

- És Donghyun herceg? – érdeklődött Jeongmin.

- Ő alig egy hónapja van itt – felelt a fiú helyett Hoon. – Ő is úgy járt, mint te.

- És hol van az Ön katonája? – kérdezte Jeongmin herceg udvarias hangnemben.

- Az én katonám? – értetlenkedett Donghyun herceg.

- Hát, Go Minli az enyém és gondolom... – magyarázkodott Jeongmin, ám itt elakadt. Gondolta, magától értetődő, mit akar mondani.

- Sajnos nincs mindenkihez védelmezőnk – magyarázta Hoon. – Nem tudjuk, mikor hány uralkodó védelmére van szükség, de senkit nem kényszerítünk, hogy jöjjön ide. Akik itt vannak, önszántukból hozták ezt a döntést. Kevés emberünk van, de mindent megteszünk, amit tudunk. Aki megmentette Donghyun-t, Hwang Eunji, jelenleg is küldetésen van, most épp Wando szigetén.

- Valójában nincs olyan kötődésünk, hogy végig Önöket kell szolgálnunk – egészítette ki Go Minki -, de ha szeretné, én mindig Önnel leszek.

A továbbiakban csendben folytatták az étkezést. Jeongmin megismerte az itteni kosztot, amit most kitudja, meddig, el kellett viselnie.

A reggeli befejeztével Hoon és Young elmosogattak, MinKi eltűnt valahova, a két herceg pedig magára maradt. Jeongmin herceg úgy követte a másikat, mintha rátapadt volna. Nem tudta eldönteni, mihez kezdjen egy számára még idegen helyen, így megleste Donghyun herceget, mit szokott csinálni. A fiúnak feltűnt az újonc viselkedése, de kicsit sem zavartatta magát. Egyenesen egy kisebb helyiségbe ment, ami szinte teljesen üres volt. Egyetlen dolog egy zongora volt előtte egy székkel a szoba közepén. Donghyun herceg csendben leült, majd elkezdett játszani.

Jeongmin herceg először látott ilyen fajta hangszert. Ez a hely, mintha egy más világhoz tartozott volna.

- Miért néz ilyen furcsán? – kérdezte Donghyun herceg egyszer csak abbahagyva a játékot.

- Hogy érti, hogy furcsán?

- Mintha még nem látott volna zongorát.

- Zon… De persze, hogy láttam – nevetett kínosan Jeongmin, majd mikor rájött, hogy ez csak számára mókás, elhallgatott és zavartan megköszörülte a torkát.

- Honnan jött?

- Seonjaedo. Mi hanokban lakunk, nem ilyen fura házban. És a hangszereink is mások, meg minden.

Donghyun herceg odébb csúszott és mutatta neki, hogy üljön le. Amint ez megvolt, megmutatatta Seonjaedo hercegének a zongorázás alapjait. A következő néhány napban egész jól összeszoktak. Tegezni is elkezdték egymást, mert bár az tiszteletlenebb, de mégis furcsa volt állandóan magázódni, mikor egyidősek és a rangjuk is ugyanolyan. A zongorázáson kívül mást is csináltak és jól megértették egymást. Jeongmin herceg egyre kevesebbet gondolt arra, mi lehet otthon. Bár el nem felejthette, de tenni úgysem tehetett semmit, az meg nem egészséges, ha egyfolytában ezen rágódik.

A hét vége felé pedig újabb két herceg érkezett. Egyik estére Hwang Eunji visszatért Wando-ról, sikeresen megmentve a sziget hercegét, és egy másik védelmező is hazatért végre hossz útja után, akit Ahn Mireu-nak hívtak, egy újabb herceggel. Négyen szinte egy időben futottak be. A hercegek hasonló köpenyeket kaptak, mint Jeongmin, és a Janus lakói kiálltak őket üdvözölni, ahogy ilyenkor szokás volt.

Park Hoon tájékozott volt, ami kötelessége volt, így amint a hercegek megjöttek, ő köszöntötte őket, majd elvégezte a bemutatást. Magával kezdte, majd Young és a két, már elszállásolt herceg következett.

- Ő itt No Minwoo herceg Wando-ról – mutatott az egyik hercegre –, ő pedig itt Shim Hyunseong herceg Cheongsando-ról.

Young felvezette őket a szobájukba, majd mind nyugovóra tértek. Másnap a két herceg nem jött ki a szobájukból. Nehezen fogadták el az új, ideiglenes otthonuk, de más választásuk nem volt. Végül Jeongmin herceg látogatta meg őket.

- Bejöhetek? – kérdezte bekukucskálva a résnyire nyitott ajtón.

Minwoo herceg épp az ablakpárkányon ült és bámult kifelé. Nem felelt, így Jeongmin belépett és becsukta maga után az ajtót.

- Tegeződhetünk? – kérdezte kissé félénken, ugyanis nem tudta, mire számítson.

- Nekem rendben van – felelte a fiú egyhangúan, majd felállt és leült az ágyra. – Hogy hívnak? – kérdezte.

- Jeongmin. Te pedig Minwoo vagy, ugye?

A fiú bólintott.

- Jó itt lenni?

Minwoo vállat vont. – Nem is tudom. Ez az első nap. Furcsa. Kell egy kis idő, míg megszokom.

- Nekem is időbe telt, de itt tényleg mindenki kedves. Én is csak a hét elején jöttem. Viszont Donghyun herceg már lassan egy hónapja van itt.

Minwoo bólintott. Ezután Jeongmin elkezdett neki áradozni, milyen jó hely a Janus, és miket szoktak csinálni Donghyun herceggel. Minwoo egyre lelkesebb és izgatottabb lett, a beszélgetés után pedig együtt átmentek Hyunseong herceghez.

- Szép napot! – kukucskált be Minwoo herceg.

Hyunseong épp az ágyán ült, támasz nélkül, de egyenes tartással, és egy könyvet olvasott. Minwoo meg sem várta, míg reagál, berontott és elkezdett kutakodni a szekrényen.

- Nálad még ilyenek is vannak? Elképesztő!

Minwoo lenyűgözve csodálta a polcokra gondosan kirakott könyveket és díszeket.

- Ilyenek minden szobában vannak – felelte Jeongmin tapasztalata alapján. – Esetleg stílusban különbözhetnek.

Minwoo épp egy hógömböt csodált, mikor Hyunseong hangosan összecsapta a könyvet, majd csendben felállt és az asztalra helyezte.

- Mit kerestek az én szobámban? – kérdezte a látogatókat hidegen.

- Gondoltunk, átnézünk, szomszéd – állt mellé Minwoo és oldalba bökte a fiút. – Jöjjünk ki jól egymással, oké?

Hyunseong ciccentett egyet, majd két ujját a fiú homlokára helyezte és ellökte magától. A herceg megtántorodott, majd fintorogva megdörzsölgette a homlokát. Jeongmin csak nevetett.

- Tehetek értetek valamit? – kérdezte Hyunseong, miközben lefeküdt az ágyra. Egyik kezét a feje alá helyezte és a plafont kezdte bámulni.

- Mivel egy darabig itt leszünk, jó, ha kicsit jobban megismerjük egymást, nem? – hozta fel a témát Jeongmin. – Mesélhetnénk egy kicsit magunkról. Így kiderülhet, van-e valami, amit mind szeretünk csinálni.

- Jó ötlet – vágta rá Hyunseong. – Csináljátok nélkülem!

Azzal a fal felé fordult, és behunyta a szemeit. Minwoo azonnal odarohant és ráfeküdt, amitől Hyunseong felnyögött, de a fiú csak nevetett. Jeongmin sem maradt ki a jóból és csatlakozott hozzájuk.

- Kya! Szálljatok már le rólam! – kiáltott Hyunseong herceg, de aztán ő is csak elnevette magát, főleg mikor elkezdték csiklandozni.

Pár perc múlva már a földön ültek egy körben, egy-egy párnát szorongatva és meséltek magukról néhány dolgot. A családjukról és arról, hogy kerültek ide, csak a lehető legtömörebben. Inkább a hobbijaikra tértek ki, majd Jeongmin mesélt nekik a Janus-ról és az itt élőkről. Már amennyit ő maga is tudott. Hyunseong eleinte visszahúzódó volt, de Jeongmin és Minwoo egyre lelkesebb lett, és végül ő is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

Később Donghyun herceg Jeongmint keresve bukkant rá a kis csapatra és ő is ott maradt. Egész nap együtt voltak a szobában, csak enni jöttek ki. Evés közben is jókat beszélgettek, estére pedig Minwoo által elkezdett párnacsata tört ki. Így még sosem viselkedtek, de élvezték. Végre nem kellett attól tartaniuk, mit gondolnak róluk az alattvalók és mivel hoznak szégyent a királyi családra.

Jeongmin közben végiggondolta a többiek személyiségét. Donghyun csendes volt, tehetséges, és művelt. Ezen kívül segítőkész volt és alkalmazkodó. Hyunseong kreatív volt, és jártas a történelemben és az irodalomban. Hallgatag volt, de mindig őszinte és kedves. Minwoo hiperaktív volt, és egy herceghez képest neveletlen. Senki nem mondta volna, meg hogy egy koronaherceg volt. Mindenkit felvidította furcsa ötleteivel és a beszólásaival. Időnkén ki kellett javítani a hibáit, de ez őt nem igazán érdekelte.

Összességében egész jó társaság alakult ki.